Gyurcsány: a liberálisok és a szocialisták összefogtak az országért

Liberálisok és szociáldemokraták képesek voltak „egy szempillantás alatt” megállapodni, megérteni és megértetni, hogy erre az összefogásra van szüksége az országnak, ezért is fognak nyerni a jövő hét végén – mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kampány nagygyűlésén csütörtökön Győrött.

Mi a titka annak, hogy az egyik oldal tud szövetkezni és partnerségben közösen cselekedni, a másik oldal pedig nem? – tette fel a kérdést a Széchenyi téren összegyűlt, több mint ezer fős hallgatóságának. „A titok a tisztelet egymás iránt nemcsak akkor, amikor baj van, hanem tisztelet a hétköznapokban (…) a munkában, a közös tervekben” – adta meg a választ.

A miniszterelnök kifejtette: noha egy sor kérdésben nem azonosan vélekednek, ez abban erősíti meg őket, hogy egymást tisztelve érdemes összekapaszkodni, mert a különbözőségből több erő, és nem gyengeség származik.

A miniszterelnök rámutatott: a második forduló új mérkőzés, ahol minden jelölt tiszta lappal indul hiszen az első fordulóban leadott szavazatok már nem érvényesek.

Címkék: Voks 2006: Hírek