Az emberek nem az MDF-et okolják

Dávid Ibolya az első fordulót követő eseménysorozatból eddig politikailag jelentősen profitált, mivel a választók többsége ma úgy látja, hogy az MDF-ből a következő években akár meghatározó jobbközép politikai erő is válhat – derül ki a Capital Research felméréséből.

A közvélemény-kutató szerint a parlamenti választások második fordulója előtt másfél héttel az eldöntetlen körzetekben többen támogatják az MSZP–SZDSZ közös jelölteket, mint a fideszes jelölteket független attól is, hogy az állva maradt MDF-es jelöltek visszalépnek-e vagy sem. Háromjelöltes kombinációban 51 százalékos MSZP-SZDSZ, 44 százalékos Fidesz, és 5 százalékos MDF szavazatarány adódna a biztos jelöltválasztók körében, míg kétjelöltes kombinációban 55 százalék MSZP–SZDSZ, 45 százalék Fidesz szavazatarányra hajlanak a második fordulón részt venni szándékozó és az egyéni jelöltek közül.

A Capital Research felmérése azt mutatja, hogy MDF-es visszalépések esetén, korábban az MDF listájára szavazó polgárok fele a Fidesz, egyharmada pedig az MSZP-SZDSZ jelöltekre szavazna a második fordulóban, kisebb hányaduk pedig még bizonytalan ebben a kérdésben. Ez a biztos jelöltválasztókra vetítve 59:41 megoszlást jelent.

Dávid Ibolya nem bűnbak

A kutatás szerint a választások óta eltelt időszakban a megkérdezettek 79 százaléka az MDF és Dávid Ibolya viselkedését bátornak tartják, olyannak, amelyet az elvek és eddigi politikájuk melletti kitartás vezérel. A legtöbbek szerint az MDF a parlamentbe is azért került be, mert önálló politikát folytatott, önálló elképzelésekkel rendelkezett.

A megkérdezettek 30 százaléka visszatetszőnek tartja azt, hogy a kis támogatottsággal rendelkező MDF akarja megmondani, hogy ki legyen kormányon. Ennél is kevesebben (18 százalék) osztják azt a nézetet, miszerint az MDF lepaktált volna az MSZP-vel, hogy a Fidesz ne juthasson hatalomra. A válaszadók 65 százaléka szerint a Fidesz és Orbán Viktor eddigi politikájának következménye, hogy az MDF nem akar koalícióra lépni velük. A kutatásból az derül ki, hogy a megkérdezettek attól tartanak, ha az MDF a Fidesszel kötne kormánykoalíciót, akkor a Fidesz hamarosan bekebelezné az MDF-et, és az MDF hosszú távú érdekeit az szolgálja, ha önállóan, mindkét nagy párttól függetlenül politizál.

Nem kell visszalépni


Az MDF előtt álló stratégiai lehetőségekről véleményt formálva, a választópolgárok a kisebbik ellenzéki pártnak az önállóság útját tanácsolnák: a válaszolók fele szerint ugyanis az MDF-nek nem kellene állva maradt jelöltjeit visszaléptetni egyetlen másik párt javára sem. Azok között azonban, akik a visszaléptetés pártján lennének, lényegesen többen szeretnék, ha ennek kedvezményezettje a Fidesz, nem pedig az MSZP lenne.

Címkék: Voks 2006: Hírek