Az Európai Néppárt nem érti az MDF-et

Az Európai Néppártban (EPP) nem igazán értik, miért nem kívánja az MDF megragadni a lehetőséget, hogy a Fidesszel összefogva jobboldali értékeket valló kormány létrejöttét segítse – nyilatkozta az MTI-nek Antonio López-Isturiz, az EPP főtitkára.

Az európai pártalakulat nem kíván beavatkozni a magyar belügyekbe, pártegyeztetésekbe, így nem is közvetít a két párt között, ugyanakkor mindkét érintett erőt – az MDF és a Fidesz is az EPP tagja – tájékoztatták arról, mi a néppárt álláspontja. A szövetség nagyon fontosnak tartja Magyarországot, és arra bátorítja tagpártjait, hogy alkossanak koalíciót a többség megszerzésének érdekében.

Mint mondta, a néppárt természetesen abban érdekelt, hogy a tagjai kormányozzanak, és minél több országban működjön az EPP közös értékei alapján dolgozó kabinet. Azon vannak, hogy minden tagpártjukat meggyőzzék ennek jelentőségéről – tette hozzá. López-Isturiz csodálatos lehetőségnek nevezte, hogy a második választási forduló nyomán esetleg konzervatív kormány alakulhat Magyarországon. Úgy vélte, ennek kihasználására a hasonló értékeket osztó minden pártnak meg kellene tennie a tőle telhetőt.

Az első választási forduló után az MDF vezetése többször értésre adta: kitartanak amellett, hogy nem fogják hatalomra segíteni Orbán Viktor Fidesz-MPSZ-elnököt, és nem fognak asszisztálni Gyurcsány Ferenc kormányalakításához sem.

Címkék: Voks 2006: Hírek