Tőkés sajnálja

Tőkés László sajnálatosnak nevezte, hogy sikeresnek bizonyult az „utódkommunista párt propagandája”, Szász Jenő lát még esélyt a jobboldal győzelmére, Markó Béla pedig örömének adott hangot, hogy az MDF is bejutott a parlamentbe.

Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, romániai miniszterelnök-helyettes a demokrácia fokmérőjének nevezte a magyarországi választásokon zajló, rendkívül kiegyensúlyozott küzdelmet. Külön örömét fejezte ki afelett, hogy a Magyar Demokrata Fórum is bejutott a parlamentbe, mert ennek a pártnak, mint mondta, a 90-es évek elején nagy szerepe volt a határon túli magyarsággal kapcsolatos politika kialakításában. A kisebbségi magyarság szempontjából Markó szerint jó lesz, hogy a magyar Országgyűlésben több párt lesz jelen, mert mindegyik hozzáad valamit ahhoz az állásponthoz, amelyet a határon túli magyarsággal kapcsolatosan ki kell alakítani.

Tőkés László református püspök, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke viszont sajnálatának adott hangot amiatt, hogy eredményesnek bizonyult „a magyarországi utódkommunista párt propagandája”, „szemfényvesztő politikája”, amelyet a hatalom mindenáron való megőrzése érdekében folytatott. Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere, az erdélyi Magyar Polgári Szövetség elnöke szintén csalódottságának adott hangot a választások alakulása miatt, de még lát esélyt a jobboldali győzelemre. Fontosnak minősítette, hogy az MDF bejutott az Országgyűlésbe, és bízik abban, hogy a „nemzeti erők” összefognak.

Címkék: Voks 2006