Az MSZP a második fordulóra készül

Gyurcsány Ferenc szerint az MSZP megnyerte a választások első fordulóját, Hiller István nem zárta ki az együttműködést az MDF-fel, Lendvai Ildikó arról beszélt, hogy az egyéniben rosszabbul szereplő SZDSZ-es jelölteknek az MSZP-sek javára le kellene mondaniuk. A Köztársaság téren ünneplő szimpatizánsokat kordonnal védték.


Visszautasítják a vádakat

Az urnazárás után a Fidesz sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter a kampánycsend megsértésével, illetve választási csalásokkal vádolta az MSZP-t. Szijjártó Péternek a kampánycsend-sértésekre vonatkozó kijelentéseit. A FigyelőNetnek Lendvai Ildikó úgy kommentálta, hogy ez valamennyire természetes, nekik is jeleztek kisebb-nagyobb kampánycsend-sértéseket, mindamellett Szijjártó kijelentése hitelesebb lett volna, ha nem az előzetes eredmények fényében teszi meg őket. Lendvai pontosan ezeket az eseteket akarta elkerülni az EBESZ megfigyelőinek jelenlétével. Az EBESZ távollétét sajnálják, mindamellett ez jó hír is, azt jelenti, hogy elég érett Magyarország. Ők elfogadják az eredményt, bármi is lesz az.

Gyurcsány Ferenc, Lendvai Ildikó, Hiller István, hozzátartozóik és más politikusok kíséretében tizenegy óra körül jelent meg a Köztársaság téri MSZP székház félemeleti lépcsőfordulójában a pártinduló ütemeire. Mindössze néhány biztonsági őr kísérte őket, és az először fotósokból, újságírókból majd párthívekből kialakult tömeget.

Vesztett az „egy tábor, egy zászló”

Az ujjongó MSZP-szimpatizánsok előtt a kormányfő elmondta, hogy legyőzték legfőbb riválisukat, a Fideszt, mert tízzel több egyéni mandátumot nyertek. Mindemellett koalíciós partnerük, az SZDSZ több szavazatot kapott, mint az MDF. Gyurcsány Ferenc szerint győzelmük azt jelenti, hogy Magyarország nem akar kétpárti parlamentet, helyette rivalizáló vitázó négypárti parlament jön létre. Az MSZP listavezetője szerint emellett vesztett az „egy tábor, egy zászló eszméje, és győzött a harmadik köztársaság. A miniszterelnök szerint nagyon nehéz két hét következik, első lépésként hétfőre, délután négy órára mindenkit elhív a Batthyány-örökmécseshez.

Nyugodtan használhatjuk az ováció kifejezést a szimpatizánsok reakciójának lefestésére, mikor a miniszterelnök és kísérete megjelent a pártház ajtajában. A pártinduló ütemeire vonultak a téren a sörsátorban felállított pódium felé a politikusok. A beszédet lelkes, támogató bekiabálások, sűrűn felhangzó tapsvihar és a „Húzzunk bele”, „Belehúztunk” jelszavak skandálása szakította meg. Hard-core MSZP szimpatizánsok Hiller István beszédének és a sajtótájékoztató végén egy tálca süteményt nyújtottak Gyurcsány Ferencnek, mely – mint a miniszterelnöktől megtudtuk – házi készítésű narancsos buktát tartalmazott. A lelkes közönség szétkapkodta és felfalta az édességet.


Indulhat az esélylatolgatás

Gyurcsány Ferenc beszéde után Hiller István a párt elnöke a FigyelőNetnek elmondta, hogy a választás azt is megmutatta, hogy az országnak egy mérsékelt baloldalra van szüksége, a Fidesz politikája pedig ennek az ellenkezője volt. A pártelnök az MTV riporterének azt is elárulta, hogy már hétfőn elkezdik a tárgyalásokat az SZDSZ-szel, de nem zárta ki a lehetőségét az együttműködést az MDF-fel sem.

Kiss Péter, az MSZP elnökségi tagja a FigyelőNetnek az esélyeket latolgatva elmondta, hogy az SZDSZ mintegy kilencven helyen áll a második helyen, míg az MDF mindössze hetvennégyen. Matematikai alapon a visszalépések tekintetében szerinte jók a kilátások. A tisztánlátáshoz azonabn egy mélyebb elemzésre van szükség. Ha marad a kormánykoalíció, a váltógazdálkodás megszűnésével van remény hosszabb távú programok kidolgozására és végrehajtására is, így már van lehetőség, és idő a pénzek átcsoportosításra, hogy az uniós fejlesztési forrásokból lehívható tizenkét-tizenöt milliárd forinthoz szükséges tizenöt százalék önrész rendelkezésre álljon.

Az SZDSZ-nek kell visszalépnie

Lendvai Ildikó a FigyelőNet tudósítójának kérdésére elmondta, hogy már tegnap megkezdte volna az SZDSZ-szel a visszaléptetésekre vonatkozó tárgyalásokat. Az egyéni jelöltek listáján a szabad demokraták sehol sem vezetnek, ezért a józan ész azt diktálja, hogy a liberálisok képviselői lépjenek vissza szocialista jelölt javára.

Kontúrosabb lett a választás

Gál J. Zoltán nem sokkal 8 óra után az első fordulóban megszerezhető mandátumokkal kapcsolatban azt mondta, a jelenlegi választáson minden eddiginél “kontúrosabb a választási térkép”, vagyis minden eddiginél több mandátum sorsa dőlhet el az első fordulóban. A részvételi arányról szólva kifejtette, az európai trendbe illő magas részvétel született, ugyanakkor azok a szavazók is többen voltak, akik a távollétükkel fejezték ki politikai véleményüket.

Kordon és beléptetőkapu

Az MSZP Köztársaság téri székháza zsúfolásig megtelt, egyelőre azonban csak a sajtó munkatársaival. Politikust alig látni, Gál J. Zoltán, Mandúr László elnőkségi tag, Lendvai Ildikó és Kiss Péter tűnt fel egyelőre. Az újságírók kézről-kézre adják őket. A többi politikus valószínűleg a második emeleten tartózkodik, ahova az újságírók nem mehetnek fel, biztonsági őrök állják útjukat. Az FN azt a tájékoztatást kapta, hogy Gyurcsány Ferenc már régen megérkezett. A székház környékét kordonnal zárták le, a környéken lakók éltét kissé bonyolítva, mert a Berzsenyi és a Kenyérmező utca közötti részt is lezárták, és elektromos beléptetőn kell áthaladnia mindenkinek. A téren egy nagyobb sörsátor és a szabadban felállított asztalok és székek, néhány száz érdeklődő követi az eseményeket a kivetítőn: tapssal, füttykoncerttel az MSZP-s sikereket, és néma csenddel a Fideszeseket.

Címkék: Voks 2006