Csizmár: a gazdaság fejlesztése teremt munkahelyeket

A gazdaság fejlesztése teremt új munkahelyeket, a járulékcsökkentés csak a bevételeket csökkenti – mondta Csizmár Gábor munkaügyi miniszter hétfőn. Az MSZP már belekezdett a Munka törvénykönyvének teljes átalakításába is.

A szocialista miniszter Gúr Nándorral, az MSZP munkaügyi és foglalkoztatáspolitikai tagozatának elnökével közösen tartott sajtótájékoztatóján kiemelte: a gazdaság, az infrastruktúra és az emberi erőforrások fejlesztésével kell új munkahelyeket teremteni. Hozzátette: a gazdaság fejlesztéséhez erős infrastruktúrafejlesztésre is szükség van.

Az MSZP a bérek 25 százalékos növekedését is tervbe vette – jelentette ki a miniszter, majd úgy folytatta: azt szeretnénk, hogy 2010-re egy szakképzett ember minimálbére érje el a 100 ezer forintot. Mint megjegyezte, pártja belekezdett a Munka törvénykönyvének teljes átalakításába: „egy új munkatörvénykönyvet fogunk az Országgyűlés elé terjeszteni, annak érdekében, hogy a munkavállalás biztonságos legyen Magyarországon”.

A szocialista politikus elmondta, hogy mindenki számára hozzáférhető jogsegélyszolgálatot hoznak létre, valamint dolgoznak a bérbiztosítás rendszerén is, hogy a munkavállalók hozzáférhessenek a bérükhöz akkor is, mikor a cégük nehéz helyzetben van.

Gúr Nándor közölte: jelen pillanatban is 70-80 ezer emberrel többen dolgoznak, mint 2002-ben, a kormányváltás időszakában dolgoztak. Az inaktivitásból mintegy 200 ezer embert sikerült kimozdítani – tette hozzá. Mint megjegyezte, „nem a munkanélküliek ellen, hanem a munkanélküliség ellen kell küzdeni”.

Címkék: Voks 2006