Nagygyűlések április 2-án

Ugyanarra a napra, az országgyűlési választások első fordulója előtti vasárnapra hívta Budapestre, szabadtéri nagygyűlésre híveit a két legnagyobb párt.

A szocialisták nagygyűlését szombaton jelentette be Gyurcsány Ferenc kormányfő Miskolcon; az MSZP miniszterelnök-jelöltje a köztársaságért aggódókat várja április 2-án. Orbán Viktor vasárnap, az őt miniszterelnök-jelöltté választó Fidesz-kongresszuson hívta ugyanerre a napra Budapestre mindazokat, akik félelem nélküli Magyarországot akarnak.


Először


Az MSZP az Andrássy úton, a Köröndtől a Hősök tere irányában, a Fidesz a Kossuth téren rendezi nagygyűlését.


“Április másodikára Budapestre hívom a köztársaság valamennyi barátját, legyen baloldali, vagy legyen másképp gondolkodó, de egy dologban egyetért velünk, abban, hogy Magyarországon ma a köztársaságot, a demokráciát, a jogállamot, a szabadságot, a becsületet, és a tisztességet a baloldalnak lesz dolga megvédeni” – mondta Gyurcsány Ferenc.


Magyarországon azoknak kell kormányozniuk, akik tudják, hogy a harmadik köztársaságnak most barátokra és védelmezőkre van szüksége, éppen ezért kell április 2-án a köztársaság barátainak Budapestre jönniük. Ez az első és legfontosabb dolga a következő választáson a Magyar Szocialista Pártnak – hangoztatta Gyurcsány Ferenc.


Másodszor


Orbán Viktor, a Fidesz elnöke azt mondta: azokat várják a Parlament elé, akik félelem nélküli Magyarországon szeretnének élni. A Fidesz miniszterelnök-jelöltje szerint “az egykori pártmunkásokból verbuválódott pénzügyi spekulánsok politikai és gazdasági hatalmuk megtartása érdekében fenyegetik és megfélemlítik a kormányváltást akaró embereket”.


“Mindenki, aki tud, legyen ott a Kossuth téren, hogy kiálljunk a béke, az egyetértés és a jóakarat értékei mellett” – mondta Orbán Viktor, hozzátéve, legyen április 2-a a magyar szolidaritás napja.

Címkék: Voks 2006