A Fidesz kongresszusa

Befejeződött a Fidesz kormányfőjelölt-állító kongresszusa, ahol a párt először ismertette választási programját.


A hangulat

A csarnokban több ismert közéleti személyiség is megjelent, többek között Raksányi Gellért színművész, Grosics Gyula futballista, az egykori Aranycsapat tagja, Demjén Ferenc zenész, Vikidál Gyula énekes és Balogh Gábor öttusázó. A lelátókon és a nézőtéren helyet foglalók közül sokan narancssárgába öltöztek, mások Orbán, Mikola feliratú óriási, narancsszínű papírkört emeltek a magasba, míg többek a győzelmet jelképező, V betűt formázó, narancssárga papírból készült kézfejjel integettek.
Az eseményt az érdeklődők interneten, televízión és rádión keresztül is követhetik.


Hajrá Magyarország!

Külföldi politikusok üdvözölték személyesen és üzenetben a Fidesz vasárnap tartott kongresszusát és Orbán Viktort, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elnökét.
“Az Európai Néppárt, Európa számára a keletről fújó friss szellő még mindig a Fidesz generációja felől fúj, Orbán Viktor felől fúj, és barátai felől, akik legyőzték a kommunizmust” – mondta felszólalásában Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke. Szerinte a dolgok drámaian változtak a régióban, a posztkommunisták a vadkapitalizmust tették magukévá; szerinte “úgy viselkednek, mint lelkes gyermekek, akik most bukkantak rá egy különösen brutális videójátékra”. A néppárt az európai értékrendért száll síkra, nem pedig valamely lélektelen gazdasági rendért, amely lehet, hogy néhány ember javát szolgálja, de nem az emberekét – folytatta. “A ti harcotok a mi harcunk is, együtt kell harcolnunk egy tisztességes és gondoskodó Európáért, amely senkit nem hagy cserben” – fűzte hozzá.
Több volt és jelenlegi konzervatív európai állam- illetve kormányfő küldött üzenetet videófelvételen vagy levélben a Fidesz választások előtti kongresszusára, így hallható volt mások mellett Angela Merkel német kancellár, Jacques Chirac francia elnök, Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök, Wolfgang Schüssel osztrák kancellár és Lech Walesa, volt lengyel államfő.
Jelen volt és beszédet mondott Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament néppárti frakciójának vezetője is. A közös európai problémákra – mint a munkanélküliség, a versenyképesség növelésének szükségessége, a demográfiai helyzet kedvezőtlen alakulása – nemzeti és európai megoldásokra van szükség. Ezek kulcsa a gazdaság versenyképesebbé tétele, aminek a kis és középvállalkozások erősítése a feltétele – mondta a beszédét magyarul kezdő és szintén magyarul, a ” Hajrá Magyarorság, Hajrá magyarok!” Fidesz-jelmondattal záró Pöttering.

Befejeződött a Fidesz XIX. kongresszusa vasárnap délelőtt a Körcsarnokban, ahol a küldöttek többek elfogadták a “Hajrá, Magyarország!” című választási programot és megerősítték Orbán Viktor miniszterelnök-jelöltségét, illetve Mikola István kormányfőhelyettes-jelöltségét.


A narancssárgába “öltöztetett” csarnokban a lelátó körül a Fidesz képviselőjelöltjeinek arcképét rakták ki, több plakáton a program címét is adó “Hajrá, Magyarország!” jelszó szerepel.


A Körcsarnok bejáratánál a sajtó munkatársai is megkapták a program rövidített, színes, 16 oldalas, füzet formájú változatát, amelynek elején Orbán Viktor arról ír: a nemzeti program lényege a siker és a szolidaritás, a siker alapja pedig a munka és az összefogás.


“A nemzeti program megvalósításának alapja: elsőbbség az embereknek” – írta a Fidesz elnöke, aki olyan új politikát ígér, amely mindenekelőtt az emberbe fektet be, mert arra a gondolatra épül, hogy értékeket csak emberi munkával, az emberi alkotóképesség erejével lehet teremteni.


“A cselekvő nemzet programja” – alcímű dokumentumban a Fidesz a párt jelszavai, a munka, az otthon, és család fogalma köré csoportosítva fejti ki elképzeléseit a következő négy év kormányzati politikájáról.


Nagygyűlés a Kossuth téren


A félelem nélküli Magyarország jegyében április 2-ra a budapesti Kossuth térre hirdetett nagygyűlést Orbán Viktor, a Fidesz XIX. kongresszusán.


A Fidesz miniszterelnök-jelöltje elmondta: azokat várják a Parlament elé, akik félelem nélküli Magyarországot akarnak. Legyen ez a magyar szolidaritás napja – mondta Orbán Viktor. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök előző nap szintén április 2-ára hirdetett nagygyűlést a köztársaság védelmében.


A Fidesz elnöke szerint “az egykori pártmunkásokból verbuválódott pénzügyi spekulánsok, politikai és gazdasági hatalmuk megtartása érdekében fenyegetik és megfélemlítik a kormányváltást akaró embereket”. “Április másodikán mindenki aki tud, legyen ott a Kossuth téren, hogy kiálljunk a béke, az egyetértés és a jóakarat értékei mellett” – mondta, hozzátéve, legyen április 2-a a magyar szolidaritás napja. A Fidesz miniszterelnök-jelöltje szerint a gyűlésre azért van szükség, mert “… megfélemlítik a kormányváltást akaró embereket, azokat a tömegeket, akik élni akarnak demokratikus jogaikkal, és a jobb élet reményében le akarják váltani a jelenlegi kormányt”.


Orbán Viktor szerint a “luxusbaloldal vezére ideges és fenyegetőzik”, kommandósokat vezényelnek ki az ünnepre, “rendőri erődemonstrációkat tartanak”. A pártelnök szerint a választási győzelemhez vezető úton nem csak elszántságra, hanem világos, egyenes beszédre is szükség van, ezért ki kell mondani, hogy sikeretlen négy év áll Magyarország mögött.


“Ilyen sikertelen, ennyire tehetetlen kormánya régen volt már Magyarországnak, még a megelőző rendszerben sem volt, mert ott legalább csínján bántak a helyzetértékeléssel, ott legalább nem mondták nekünk, ha baj volt, hogy dübörög a gazdaság” – jelentette ki a pártelnök aki szerint demokráciában még egyetlen kormány sem vette a bátorságot, hogy így “lenézze, megvesse népét”.


Orbán Viktor szerint azt is ki kell mondani, hogy a miniszterelnök útját kísérő érzelmekért, az elégedetlenségért és a felháborodásért maga Gyurcsány Ferenc a felelős, mert mindenkit megsértett, mindenkit kioktatott, most pedig “ő akarja eljátszani a megbántott ember szerepét”. “Ezt nem fogjuk hagyni” – tette hozzá, felsorolva a miniszterelnök egy-egy kijelentését, amellyel véleménye szerint Gyurcsány Ferenc a nőket, a fiatalokat, a középkorúakat, a kisvállalkozókat és a romákat bántotta meg.


A közönség nagy tapsától kísérve megjegyezte: “csodák-csodájára”, ahol a Fidesz jár, ott mindig béke, nyugalom higgadtság és együtt gondolkodás van. Hangsúlyozta: “Magyarországnak elege van abból, hogy a miniszterelnök mindenkit kioktat, lekezel, mindenkinél mindent jobban tud, és ha bírálattal találkozik – mint legutóbb a gazdasági kamaránál – akkor hisztivel válaszol”.


Az őszinte beszéd jegyében ki kell mondani azt is, hogy “az emberek szeme előtt világos nappal folyik a közvagyon fondorlatos elhordása az utolsó napig”. A Nemzeti Tankönyvkiadó eladását a “spekuláció őstípusának” nevezve kijelentette: ebben az ügyletben “a spekulánsok irdatlan luxusprofitot kasszíroznak be, kormányzati segédlettel”. “Ezt sem fogjuk tűrni” – tette hozzá.


Orbán Viktor szerint egyre szaporodnak azok a kormányzati nyilatkozatok, amelyek a Fideszt akarják kioktatni demokráciából. “A végén még oda fogunk jutni, hogy a pártmunkásokból lett milliárdosok fognak nekünk leckét adni demokráciából, munkából, becsületből. Ezt nem fogadjuk el!” – tette hozzá nagy derültséget és tapsvihart keltve közönségében. Mint mondta, nem ítélkeznek senki felett, de a mértéktartást és a helyes önismeret erényét ajánlják a luxusbaloldal figyelmébe.


Megerősítették


A Fidesz XIX. kongresszusa vasárnap megerősítette, hogy a párt miniszterelnök-jelöltje Orbán Viktor. A küldöttek által leadott 1342 szavazatból 1334 támogatta Orbán Viktor kormányfő-jelöltségét. A döntés bejelentését követően a Körcsarnokot konfettizápor árasztotta el, a közönség hatalmas tapssal, a miniszterelnök-jelölt nevének ütemes skandálásával köszöntötte Orbán Viktort. A párt kongresszusa vasárnap megerősítette, hogy a párt kormányfőhelyettes-jelöltje Mikola István. A küldöttek által leadott 1274 szavazatból 1211 támogatta az Orbán-kormány volt egészségügyi miniszterének kormányfőhelyettes-jelöltté választását. A kongresszus ezzel elfogadta a március 11-i országos választmány erről szóló javaslatát.


A döntés bejelentése előtt politikusok és más közszereplők ajánlották a kongresszus figyelmébe a jelölteket, és méltatták a Fideszt. Felszólalt Jakab István, a Fidesszel szövetséges Magosz elnöke, aki arról beszélt, hogy a gazdák Orbán Viktort fogadják miniszterelnök-jelöltjüknek. Beszédet mondott Kontur Pál, a Fidesz munkástagozatának vezetője, Császár Angela színművész, Csókai András idegsebész, Hirt Ferenc, a Fidesz Tolna megyei jelöltje, Balogh Gábor öttusázó olimpikon, Eperjes Károly színművész, Nemeskürty István történész, Makovecz Imre építész és Raksányi Gellért, a nemzet színésze. A felszólalókat megelőzően Demjén Ferenc énekelt.


Vastaps


A nagyobbik ellenzéki párt kongresszusa a Himnusz eléneklésével vette kezdetét, amelyet Gulyás Dénes operaénekes adott elő.


Nagy Gábor Tamás, a mandátumokat igazoló testület elnöke bejelentette: a kongresszus határozatképes, mert a kezdésig a 1675 küldöttből 1358-an regisztráltak.


A zsúfolásig megtelt csarnokban kitörő taps fogadta a külön is köszöntött Szabad Györgyöt, az Országgyűlés volt elnökét és Mádl Dalmát, az előző államfő feleségét.


Az emelvényre az alelnök beszédét követően érkező Orbán Viktor pártelnököt, miniszterelnök-jelöltet az egybegyűltek szűnni nem akaró tapssal, felállva fogadták.


A szónokok


Hiszünk abban, hogy olyan programot teszünk le valamennyi magyar ember asztalára, amely a magyar nemzet, a mi közösségünk számára a szolidaritásra épülő magyar nemzet felemelkedését teremti meg – mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke a párt XIX. kongresszusát megnyitva vasárnap a budapesti Körcsarnokban.


Szerinte a “Hajrá, Magyarország!” című programot annak tudatában fogadják ma el, hogy abban több mint 3 millió ember véleményét, javaslatát, akaratát ötvözték; a választási programba belefoglalták az elmúlt három év során született Cselekvő Magyarország Programot, a nemzeti és a gazdasági konzultáció, valamint a Budapest Fórum eredményeit, továbbá a program épít a Fidesz, a KDNP, az MKDSZ, a Nemzeti Fórum, a Kisgazda Polgári Egyesület, a Magosz, a Lungo Drom, a Vállalkozók Pártja és a Fidelitas programjára.


“Biztosak lehetünk abban, hogy a holnap Magyarországa a magyar szolidaritáson alapuló, erős szövetségre épülő ország lesz, ahol a munka alapú gazdaság, az érdemeken alapuló előrejutás jelenti a közösségi lét meghatározó elemét” – jelentette ki.


Varga Mihály a választási program tíz legfontosabb elemeként kiemelte a teljes foglalkoztatottság megteremtését; az akadályok elhárítását a mikro-, kis- és középvállalkozások növekedése elől; a hazai vállalkozói szektor támogatását; a vidék társadalma számára az egyenjogúság feltételeinek megteremtését, a hitelekkel és a támogatási rendszerekkel a gazdák boldogulásának biztosítását; a cigányság polgárosodásának támogatását, oktatási, munkavállalási, vállalkozási lehetőségeik bővítését.


Emellett biztosítják a hívők számára az egyenjogúságot és a hátrányos megkülönböztetéstől való mentességet az élet minden területén; elősegítik, hogy a fogyatékosok teljes éltetet élhessenek; lehetővé teszik a nők számára a családalapítás és a szakmai pálya összeegyeztetését; segítik a fiatalok pályakezdését, családalapítását, otthonteremtését, valamint a minőségi köz- és felsőoktatás megszilárdítását – sorolta.


Üzentek


A Fidesz alelnöke Gyurcsány Ferenc kormányfőnek üzenve azt mondta: “miniszterelnök úr, innen üzenjük Önnek, ez nem olyan játék lesz, mint a Legyen Ön is milliomos. Itt nem lehet telefonálni, viszont van közönség, aki április 9-én ezekről a programokról is véleményt fog mondani”. Szavait taps kísérte.


Döntenek


A kongresszuson döntenek a program elfogadásáról, valamint szakítva a hagyományokkal, nem politikusok, hanem civil emberek fogják ajánlani a több mint 1600 küldöttnek Orbán Viktort és Mikola Istvánt, akiket a Fidesz március 11-i országos választmánya javasolt a párt kormányfő-jelöltjének illetve kormányfőhelyettes-jelöltjének.


Hiszünk abban, hogy olyan programot teszünk le valamennyi magyar ember asztalára, amely a magyar nemzet, a mi közösségünk számára a szolidaritásra épülő magyar nemzet felemelkedését teremti meg – mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke a párt XIX. kongresszusát megnyitva vasárnap a budapesti Körcsarnokban.


A program szerint később felszólal Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament néppárti frakciójának vezetője, továbbá levélben és videóüzenetben köszönti a kongresszust szinte valamennyi európai néppárti, kereszténydemokrata, polgári, konzervatív párt vezetője, kormányfők, például Wolfgang Schüssel osztrák kancellár.


A rendezvény végén Mikola István és Orbán Viktor mond beszédet.


Negyedik sebesség


Navracsics Tibor, Orbán Viktor kabinetfőnöke korábban az MTI-nek azt mondta: a kongresszus után indul a Fidesz intenzívebb, pozitívabb hangvételű kampánya. Már ennek az új kampánynak a jegyében váltották fel péntektől a “Rosszabbul élünk, mint négy éve” feliratú plakátokat a “Jó választás, jobb élet” szlogenű hirdetések.


Miniszterelnök-jelöltet állító kongresszusával, a párt programjának ismertetésével negyedik sebességi fokozatba kapcsol a Fidesz a választási kampányban – nyilatkozta Navracsics Tibor közvetlenül a Fidesz-kongresszus megnyitása előtt, vasárnap a Hír TV-nek.


Ha öt sebesség-fokozatúnak tekintjük a választási kampányt, akkor a Fidesz eddig a harmadik sebességben haladt. A kongresszussal és programjának ismertetésével a negyedik fokozatba kapcsol – fogalmazott a Fidesz elnökének kabinetfőnöke.


Az ötödik fokozat meglepetés lesz mindenki számára – válaszolta a kabinetfőnök a riporter kérdésére. Navracsics Tibor szerint a Fidesz eddig “ténykampányt” folytatott. A kormányzati propaganda pénzt és felületet nem kímélve valótlanságokat állított, ezért a Fidesz felvállalta azt a hálátlan feladatot, hogy szembesítse a valósággal a választópolgárokat – tette hozzá.


Címkék: Voks 2006