Demjénnel és Eperjessel erősít a Fidesz

A Fidesz kongresszusán sok újdonság nem hangzott el, de látványos, sokszor humoros elõadást láthattak a küldöttek. A párt programját pedig 3,2 millióan írták.

Varga Mihály egykori pénzügyminiszter beszéde nyitotta a kongresszust. Elmondta, hogy 3,2 millió ember és 3 év akaratát összegzik a választási programban. A szövetségben résztvevők programja úgy összegződik, ahogy Árpád illesztette össze a nyílvesszőket – tette plasztikussá a program elkészítését a politikus azoknak, akik ilyesmiben nem járatosak. (A program letölthető a Fidesz honlapjáról)

Ez a program a munka, otthon, család, biztonság programja, mert megteremti a teljes foglalkoztatottságot, elősegíti a mikrovállalkozások működését, támogatja a hazai vállalkozói szektort, egyenjogúságot ad a vidéknek, hitelekkel segíti a gazdák boldogulását, a cigányság polgárosodását, a munka és vállalkozás szabadságát, a fogyatékosok teljes életét, a nőknek a család és a szakma összeegyeztetését, a fiatalok boldogulását, és a hívők hátrányos megkülönböztetés megszüntetését. Ezt a programot fogja elfogadni a kongresszus – mondta Varga.

Ne legyen Ön is milliomos!

A jelenlegi miniszterelnök nem érzi elég érettnek magát ahhoz, hogy egyedül kiálljon egy vitára, de a Fidesz alelnöke üzente neki, hogy ez nem olyan lesz, mint a Legyen Ön is milliomos! Itt nem lehet telefonálni, de van közönség, akik április 9-én véleményt mondanak erről.

Ezután Pelczné Gáll Ildikó Fidesz-alelnök lépett a mikrofonokhoz, és elmondta, hogy több ezer oldalas a program, a résztvevők megkapták az összefoglalót (ez 12 oldal, plusz borító, A5 méretben).

Ekkor megérkezett Orbán Viktor, akit a küldöttek állva, vastapssal köszöntöttek. A következő percekben európai néppártok vezetői méltatták Orbán Viktort, ki levélben, ki pedig videoüzenetben. Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke, Hans-Georg Pöttering az Európai Néppárt frakcióvezetője, Angela Merkel német kancellár, Wolfgang Schüssel osztrák kancellár, Aznar volt spanyol kormányfő, Edmund Stoiber német CSU-elnök, Ivo Sanader horvát kormányfő, valamint Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök üdvözletét láthatták-hallhatták a résztvevők. A beszédek mindegyike Orbán Viktort ajánlotta Magyarország következő miniszterelnökének.


A néppárti frakcióvezető kitért arra, hogy 1956-ban gimnazistaként arra kérte az osztályfőnöke, hogy ne menjen a búcsúba, hanem maradjon otthon. Pöttering szerint a fundamentalista terrorizmus, a demográfiai és a gazdasági helyzet miatt nemzeti és európai megoldásokra, erős Magyarországra és erős Európára van szükség. Merkel szerint pedig a szocialisták elhagyták a kommunizmus sületlenségeit, de most úgy néznek a vadkapitalizmusra, mint brutális videojátékra a kamaszok. A magyar származású francia belügyminiszter ugyan figyelemmel kíséri a magyar eseményeket “de sajnos nem tudja személyes részvételével erősíteni” a pártot – mondta a párizsi zavargások fegyveres leszerelésével sok ellenséget és barátot szerző politikus egy “Police” felirat előtt állva.

A Föld könnye

Lech Walesa üdvözlete után Demjén „Rózsi” Ferenc dallal köszöntötte a kongresszust. Dalában a holnap békét ígért, a föld könnyét pedig a szívünkkel szárítjuk fel. A dalt a résztvevők CD-n megkapták, de letölthető a Fidesz honlapjáról is.

A magyar gazdakörök elnöke, Jakab István köszöntőjében azt mondta, hogy reméli, hogy hamarosan a Gazdák tere nevet viseli a Felvonulási tér.

Kontur Pál, a Fidesz munkástagozatának elnöke szerint a pénz elveszi a fantáziát, így autót se szabad szerelni, nemhogy egy országot vezetni. Szerinte sehol nincs olyan miniszterelnök, aki az ország száz leggazdagabb embere között van. Mivel a munkástagozat elnöke csak másodállásban politikus (főállásban jónevű autószerelő), így valószínűleg elkerülte a figyelmét Silvio Berlusconi köszöntője. Az olasz miniszterelnök ugyanis valóban nem a harmincadik leggazdagabb ember hazájában, hanem az első. Tíz milliárd dollárosra becsült vagyonával nem Olaszország, hanem a világ harminc leggazdagabb embere között szerepel, honfitársai közül maga mögé utasítva Leonardo del Vecchiót és Luciano Benettont.

Magyarországon munkaalapú gazdaságra van szükség – mondta Kontur. A cigányságot pedig csak a munka és a tanulás segítségével lehet polgárosítani. Csak a tőke nemzetközi, a munka viszont nemzeti. A munka legyen az árucikk, ne a pénz.

Ne Barabbást, hanem Jézust

Császár Angéla elmondta: most a művi meddővé tétel határa 35 év vagy 3 vér szerinti gyermek. 2006 után lehetséges, hogy ez a határ a felnőttkor hajnala, 18 év lesz. Ha ez megvalósul, akkor elmerülünk a népek tengerében – mondta a színművésznő. Hozzátette: neki „az Isten 42 éves korában bocsátott meg”, pedig nagyon készült a gyermek érkezésére. El kell menni szavazni, és meg kell győzni az embereket, hogy ne Barabbást, hanem Jézust válasszák.

Nemeskürty István, millenniumi kormánybiztos szerint olyan embert kell választani, aki nem döcögteti végig az országot a kátyúkon egy bizonytalan jövő felé, és aki nem tagadja ki a határon túl élő magyarságot.

Makovecz Imre levelében azt írta, hogy sorsfordító időkben Orbán Viktor az, akinek nem zsaroló és nem zsarolható társakra van szükségre.

Raksányi Gellért, a Nemzet Színésze szerint Thália papjai nem tudják teljesíteni kötelességüket a televízióban, mert „mit látni a tévében: tankok bejönnek, tankok kimennek”.

Balogh Gábor, öttusa-világbajnok pedig szomorúan tapasztalta, hogy míg 1989-ben százával mentek a fiatalok a Honvédba, ma hiányzik a megfelelő segítség a fiataloknak. Magyarországnak sportra és nagyobb megbecsülésre van szükség.

A másokat zavarja az egységesség

Eperjes Károly úgy gondolta, hogy ökumenikus a Fidesz: 94-ben, amikor kikerült a parlamentből, és Varga Mihály „lett a tizes számú játékos”, akkor egy katolikus helyére egy rendes presbiteriánus református került. Roppant nagy út az egységes szövetségig, és sokaknak még messze van ez – tette hozzá. Az egységességbe beletartoznak sajnos a mások is, de sajnos a másokat nagyon zavarja az ő egységességük. „Megélhetési fideszesek, irány a megtérés” – mondta a népszerű színész sok nevetéssel és tapssalt félbeszkaított beszédében. Szégyen, hogy még mindig oktatásügyi minisztérium van, pedig az még Romániában is tanügyi minisztérium. Rendbe kell tenni a nagy hármast: a tanügyet, az egészségügyet és a médiát.

Ezután megtudtuk, hogy a kongresszuson 1395 küldött regisztrált, 1274 szavazatot adtak le, melyből 1211 Mikolát támogatta, így „a kongresszus Mikola Istvánt kormányfő-helyettesnek megválasztotta”.

Mikola István, aki valószínűleg csak nyelvbotlásból lett még a választás előtt e magas pozíció betöltője szerint tabu a nemzeti identitás, és tabu az összetartás. Hadat üzentek ennek, hiszen a programjuk a szolidaritásról szól – tette hozzá. Egy pszichiáter ismerőse panaszkodott neki, hogy „nincs egy rendes betege, nincs skizofrén, hanem csupa kimerült, stresszes ember van a rendelőjében.” A Fidesz harmadik erőforrása a család, a negyedik pedig a hit, a hit abban, hogy van kiút. Hinni kell abban, hogy minden problémára megvan a kódolt megoldás, csak a kódot kell felismerni – tette egyértelműbbé a megoldás helyét.
Mikola tévénézés közben látta, hogy az egészségügyi miniszter az országos főállatorvossal és „a mostanában minden ipari kamerának is nyilatkozó” Kökény Mihály beoltatja magát állatbetegség ellen. Ez valószínűleg azért van, tette hozzá, mert „már megtollasodtak”.

Ne hagyjuk, hogy „magyarnak lenni neurózis legyen” – folytatta programja ismertetését. Nem négy évre, hanem 20 évre kell nyerni. Négy év után ötmillió magyarnak tudnának állampolgárságot adni, és akkor „minden eldőlne” a következő 20 évre – tette egyértelművé a határon túli magyarok politikai szerepét a leendő helyettes.

Közben összeszámolták a miniszterelnök-jelöltre leadott szavazatokat. Mivel a kongresszusra már kikristályosodott a leendő kormány vezetése, így a miniszterelnök- és miniszterelnök-helyettes-jelölti választás szavazócéduláin csak két név szerepelt: Orbán Viktoré és Mikola Istváné. Az 1395 küldött közül 1334 támogatta Orbán Viktor jelöltségét.
A bejelentés után a kongresszus „Viktor! Viktor! felkiáltással és vastapssal köszöntötte a megválasztott miniszterelnök-jelöltet.

A könyvek könyve

Ezután az egykori miniszterelnök elmondta, hogy a Hajrá Magyarország nevű program már az interneten is olvasható. Most már létezik olyan könyv, amit 3 millió 200 ezer ember írt, ilyen pedig eddig nem fordult elő a történelemben. Minden mondatban rengeteg ember öröme és bánata, az elmúlt 19 év minden sikere és keserűsége van –folytatta Orbán. Vajon képes-e 3,2 millió ember akarat megváltoztatni az országot – tette fel a kérdést. Az agyunkat és szívünket teljesen betöltő munka és az ellenfelek mérgező nyilai közepette nem vettük észre, hogy erkölcsi tartalékaink kimerültek, és a kormány minden erőfeszítésével az emberek fölé emelkedett, és nem vette észre, hogy az emberek nem érzik magukénak a kormányt, és egyre inkább csak eltűrték azt a rendszert, amit 16-17 év alatt felépítettek – fejtegette a bukás okait a politikus. Az elmúlt 4 év arra volt jó, hogy visszavigyék az embereket és a parlamentet a mindennapi életbe. Akik ezt nem értik, azok populizmust emlegetnek, pedig csak az európai demokráciával találkoztak szembe.

A Nemzeti Konzultáció során 1,6 millióan nyilvánítottak véleményt, ezt vette semmibe a Medgyessy kabinet, ekkor világossá vált számukra, hogy jó után járnak, és a következő választás után is erre kell menni – mondta Orbán. Ezután közel kétmillió emberrel kerültek kapcsolatba, akik elmondták véleményüket és reményeiket. Ennek eredményeképpen jött létre az egész nemzet tapasztalatát összefoglaló „csodálatos könyv”. Több mint 300 ember rendszerezte és fordította le a kormányzás nyelvére a begyűjtött tapasztalatokat. Külön köszönettel tartoznak azoknak a baloldali embereknek, akik nem féltek elmondani véleményüket, és azoknak a baloldali szakembereknek, akik nem féltek a vitákban kiállni.

Egy ország jövőjéről nem lehet egyetlen embernek megírnia. Pedig van egy ember, aki könyvet ír erről, és önmagát keresi. „Egy ember, egy műsor, egy szavazat” – jellemezte Orbán politikustársát Segíteni kell neki, hogy ez az ember megtalálja önmagát, de ez nem lehet egy egész ország programja – tette hozzá.

A Fidesz programja szerződéskötés: az emberek szeződést kötnek egymással és választott képviselőikkel – mondta Orbán Viktor, ami több jelenlévő újságírót az SZDSZ által nemrég bejelentett „szerződés az emberekkel” programjára emlékeztetett

A nyolcvanas évek betűtésztája

Vannak jó dolgok is, amiken nem szabad változtatnunk, amikért ki kell állnunk, függetlenül attól, hogy milyen rendszerhez, korszakhoz vagy párthoz kötődnek – nyújtott békejobbot Orbán a múlt rendszernek. Nehéz a szocialisták észjárást követni: az olyan, mint történetet keresni a paradicsomlevesben csak azért, mert betűtészta van benne – élt egy újabb fordulattal a korábban dakota közmondásairól is híressé vált politikus.

Nem fordulhatunk vissza a 80-as évek és az eladósodás felé. Most a csőddel fenyegető hitelgazdaság helyett munkalapú gazdaságot kell építeni. A politikai a közös ügyek intézése, nem érdekek harca – tette hozzá. A XXI. század ismét a nemzetek százada lesz, mert csak az erős nemzetek képesek vitorlájukba fogni a globalizáció elsöprő erejét. A nemzet élő közösség, csak akkor lehetünk erős nemzet a határainkon belül is, ha összefogunk a határokon át. A köztársaság nem képes felemelni a nemzetet, de a nemzet fel tudja emelni az egész országot és az egész Kárpát-medencét – mondta hangos taps közepette.

A miniszter a fizetésével felel

A szolidaritás olyan, mint egy boltív, ami teljesíti a lehetetlent: a kövek fennmaradnak a levegőben. Hogy ez megvalósuljon, véget kell vetni a jelenlegi kormányzatnak, és a luxuskormányzatnak. A politikusoknak osztozniuk kell a nemzet sorsában, és a nemzet ma nem luxusban él. A kormányzat csak annyit engedhet meg magának, amennyit az ország. A Fidesz programjában az szerepel, hogy ha az ország költségvetési hiánya túllép egy határt, akkor a minisztereknek fizetésükkel kell felelni ezért. Ne csak vagyonnyilatkozatuk, hanem adóbevallásuk is nyilvános legyen. A konzultációkat folytatják, mert csak így születhet meg az új politika. Csak azt ígérheti, hogy megkérdezik az embereket, és velük együtt fogják végrehajtani a cselekvő ország programját.

Nő a munkanélküliség: 100 forint megtermeléséhez 2006-ban az országnak 150 forint hitelt kell felvenni. Ezt nem lehet folytani. Az új Széchenyi terv egy év alatt helyreállítja a biztonságot, három év alatt mindenkinek érezhető javulást hoz. Hosszabb távon pedig lebontja azokat az akadályokat, amelyek a magyar nemzet határokon átnyúló egyesítéséhez vezet.

Orbán Viktor ekkor személyesebbre vette a hangot: 16 évvel a rendszerváltás után a kommunistából lett milliárdosok meg akarják félemlíteni azokat, akik le akarják váltani kormányukat. Ezért „úgy, ahogy hozzánk illik”, hogy mindenki, az ország minden pontjáról menjen el április 2-án a Kossuth térre fejezte be beszédét Orbán Viktor. A küldöttek ezután kifelé menet mégegyszer meghallgathatták Demjén Ferenc számát.

Címkék: Voks 2006