Csurka is plágiummal vádolja a nagypártokat

A MIÉP elnöke - Thürmer Gyulához hasonlóan - úgy vélekedett, hogy a két nagy párt ismétli az ő programjuk pontjait, a MIÉP esetében a Rend programjáét.

Csurka István, a MIÉP elnöke a kisgazdákkal kiegészült MIÉP – Jobbik Harmadik út társelnöke tartja magát március 15-i Hősök terei kijelentéséhez, hogy az áprilisi országgyűlési választások után – Németországhoz hasonlóan – nagykoalíció lesz a két nagy párt, jelen esetben a Fidesz és az MSZP között.

A politikus csütörtök este beszélt erről a budapesti Corvinus Egyetemen tartott “Pártelnökök a Közgázon” című fórumon. Csurka István kifejtette, hogy a második forduló előtt nem léptetik vissza talpon maradt képviselőjelöltjeiket a Fidesz javára, miután Orbán Viktor pártelnök 2002-ben visszautasította ajánlatukat több mint száz képviselő visszaléptetéséről. Hozzátette: a mostani kampányban pedig keserű indulatokat keltett a Fidesz a MIÉP tagságában, aktivistáiban azzal, hogy begyűjtött minden kopogtatócédulát, hogy nekik ne maradjon.

Csurka István meglátása szerint a Fidesz lehet, hogy képviselőnként és mint párt több szavazatot kap, ha a MIÉP szavazói rá voksolnak és a párt megszűnik, de több mandátumot nem szerez, míg ha a MIÉP bejut a parlamentbe, akkor a Fidesz legalább 12 olyan képviselővel számolhat, akik inkább letörnék a kezüket, mint hogy a másik oldallal együtt szavazzanak.

Pénzt bocsátana ki a hiány ellen

Csurka István arra a kérdésre, hogy hogyan képzeli el a költségvetési hiány csökkentését, azt válaszolta, hogy a kamatok nem fizetésével és a nemzeti bank pénzkibocsátásával. A fórum iránt érdeklődő közgazdasági egyetemi hallgatók egy részének hangos derültségével kísért elképzelést azzal magyarázta a pártelnök, hogy a nagy dolgokat egyszer ki kell mondani, mint azt, hogy “mégis mozog a Föld”. A részletekről szólva kifejtette, hogy egy nagy úthálózat építésére pontosan annyi pénzt adnának, amennyibe kerül, nem többet.

Teljhatalmú zsidók, előretolt cigányok

A beszélgetés során szóba került az antiszemitizmus kérdése; Csurka István visszautasította, hogy ő antiszemita lenne. Feltette a kérdést: mikor írt, vagy mondott egyetlen olyan szót is, amelyből arra lehetne következtetni, hogy helyeselné azt, amit a németek, a nyilasok és a magyarok egy része tett a magyar zsidókkal 1944-ben. Más részről a pártelnök úgy látja, hogy a világ Izrael körül forog, miután Amerikában – amely az egész világot irányítja, hatalmas hadseregével és gazdaságával – fokról fokra átvették a teljhatalmat a zsidók.

A cigányság problémái kapcsán a MIÉP elnöke kifejtette, hogy több munkahelyet kell létesíteni. Mint mondta, mai rossz helyzetük akkor kezdődött, amikor szétverték a magyar falut, a parasztokat téeszbe kényszerítették és a cigányokat nagyvárosi építkezésekre vitték, amelyek a rendszerváltás után megszűntek. Csurka István értékelése szerint az SZDSZ – amelyet álláspontja szerint ki kell szorítani a parlamentből – tolja maga előtt a cigányságot, hogy a nem cigány keresztény magyarnak azt sugallja, hogy rasszista, sőt antiszemita.

Címkék: Voks 2006