Négypárti lesz a kormányfőjelöltek vitája

Orbán Viktor és Gyurcsány ferenc mellett Dávid Ibolya, az MDF miniszterelnök-jelöltje és Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke is részt vesz április 5-én a miniszterelnök-jelöltek vitájában - közölte hétfőn a kisebbik párt.

Érthetetlen kezdeményezés

Török Gábor, a Vision Consulting igazgatója: “Érdekes, hogy a kezdeményezés attól a Fidesztől ered, amelynek józan számítás alapján inkább a kétpárti vita lenne az érdeke. A négypárti a két kisebb párt esélyeiket javítja a parlamentbe jutásra – ez pedig pontosan az, amit a Fidesz, ahhoz, hogy egyedül abszolút többséget szerezhessen a parlamentben, el szeretne kerülni. A négypárti vitában ráadásul Ortbán Viktor hárompárti össztűzre számíthat. Egyetlen szempont magyarázhatja csak a döntést: ha a Fidesz súlytalanítani akarja a vitát, akkor talán a négypárti hasznosabb, mint a nagyobb figyelmet élvező Gyurcsány-Orbán vita.”

Deutsch-Für Tamás, a Fidesz frakcióvezető-helyettese hétfőn kijelentette: helyes lenne, ha a miniszterelnök-jelölti vitán Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor mellett Dávid Ibolya, az MDF miniszterelnök-jelöltje is részt venne, ugyanakkor véleménye szerint az SZDSZ-t sem szabad kihagyni a vitából. A kijelentésre reagálva Nyakó István, az MSZP szóvivője azt mondta: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelöltnek nincs kifogása az ellen, ha az április 5-i kormányfőjelölti vitában, a Fidesz máig hivatalosan meg nem nevezett miniszterelnök-jelöltje mellett más kormányfő-jelölt is részt vesz.

Az SZDSZ közölte: az április 5-i vitában Kuncze Gábor, pártelnök is részt vesz. A kisebbik kormánypárt közleményében hangsúlyozta: az SZDSZ fontosnak tartja, hogy a konzervatív és szocialista álláspont mellett a liberális vélemény is megjelenjen a választási vitákban. Hock Zoltán, az MDF elnökhelyettese közölte: Dávid Ibolya ott lesz az április 5-i miniszterelnök-jelölti vitán. Kifejtette: az MDF programja markánsan eltér a többi parlamenti pártétól, ezért is szükséges, hogy az MDF elnöke és egyben miniszterelnök-jelöltje részt vegyen a vitában. Megjegyezte azt is, hogy jelenleg csak az MDF-nek és az MSZP-nek van hivatalosan megnevezett miniszterelnök-jelöltje.

A Fidesz február 24-én jelentette be, hogy nyolc héten át tartó nyilvános televíziós vitasorozatot kezdeményez Magyarország 2006 címmel, és a Gyurcsány-Orbán vitát utolsóként, a két választási forduló között javasolják megtartani. A Fidesz még ugyanezen a napon – az MSZP és az SZDSZ ellenállását tapasztalva – közölte: Orbán Viktor a választások első fordulója előtt, április 7-én kész vitázni Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel.

Címkék: Voks 2006: Hírek