Csurka: a MIÉP rendet akar

A magyar életet leginkább fojtogató baj a korrupció, a rendetlenség, a végtelen összevisszaság, ezért a Harmadik Út választási szövetséget alkotó két párt, a MIÉP és a Jobbik a rend helyreállítását tekinti legsürgetőbb feladatának - mondta Csurka István, a MIÉP elnöke szombaton Gyömrőn.

A MIÉP mélyen elítéli a kétpárti kampány aljasságait, a politika mellett a kultúra és a lélek rombolását, amit jól mutat a legutóbbi eset Kalocsán, ahol Bagó Zoltán fideszes képviselőjelölt akarta rávenni MDF-es riválisát a visszalépésre – fejtette ki a párt elnöke a fórumon. A másik oldalt a végtelen hazudozás, az egyre fellengzősebb ígérgetés és a valóságtól való teljes elrugaszkodás jellemzi Gyurcsánnyal, a “magyar Mojszejevvel” az élen – tette hozzá, utóbbi megjegyzésével a miniszterelnök interneten is látható táncjelenetére utalva.

A MIÉP és szövetségesei nem vesznek részt az ígéretversenyben, csak rendet ígérnek – húzta alá a Csurka István. A MIÉP-Jobbik kisgazdákkal szövetkezve valószínűleg az ötödik olyan párt lesz, amelyik országos listát fog állítani, ez pedig esélyt ad törekvései megvalósításához – hangoztatta Csurka István. A fórumon bemutatkozott Tatár Dóra Ecseren élő és alkotó iparművész, a MIÉP országgyűlési képviselőjelöltje.

Címkék: Voks 2006: Hírek