Kuncze Jókai mellett üldögélt

Liberális arcképcsarnok című országos vándorkiállításával az SZDSZ a liberalizmust szeretné az emberek számára mindennapi élménnyé tenni. Kölcsey és Kossuth mellett Kovács Pisti és Micimackó is helyet kap a kiállításon.

A köralakú, nyitott pavilonban 20, liberális értékeket képviselő személyiség életnagyságú, korhű ruhába öltöztetett gumifigurája kapott helyet, többek közt Kölcsey Ferenc, Kossuth Lajos, Eötvös József, Sissi, Szent-Györgyi Albert, Bartók Béla, John Lennon, Göncz Árpád, Jancsó Miklós, Lady Diana és az SZDSZ kampányarca, Kovács Pisti. A bejárat mellett Micimackó áll, szemben Svejkkel, a katonával, aki soha ki nem fogyó sörös korsót tart kezében, a tárlaton hallható dallamok akár Bill Clinton szaxofonjából is szólhatnának.


Csónakjában evezve ábrázolták Wesslényi Miklóst, az árvízi hajóst, padon ülve a „nagy mesélőt” Jókai Mórt, akivel a sajtótájékoztató előtt az újságírók, azt követően pedig a pártelnök fotózkodott. „Nem titkoltan az a célunk, hogy az emberek ismerjenek magukra. Jé, hát ezek olyan gondolatokat fogalmaztak meg, amelyek az én fejemben is megfordulnak, jé, hát ezek ugyanezt az életérzést sugallták (…), amilyenek énbennem is megfogalmazódnak” – mondta Kuncze Gábor.


Horn Gábor kampányfőnök közölte: a szabad demokraták szerint egy ilyen kiállítás üde színfolt lehet a kampányban, aminek nem csak a ki kit győz le kérdésről kell szólnia. A Liberális arcképcsarnok először március 5-én látható Kecskeméten, majd minden megyeszékhelyen és tíz másik városban is megtekinthető lesz. A tárlat április 3-tól 7-ig a fővárosi Városház-parkban kap helyet a Liberálisok Háza mellett, amely ezen a pénteken nyitja meg kapuit.

Címkék: Voks 2006: Hírek