Gyurcsány: mind a 10 millió magyarra szükség van

A jelenlegi kormányfő olyan ország vezetője kíván lenni, ahol mind a 10 millió magyarra szükség van, s amelyik érti, hogy diktátumra nem épülhet demokratikus Magyarország - mondta Gyurcsány Ferenc szerdán este Monoron.

A baloldal rendelkezik ma több képességgel ahhoz, hogy kimozdítsa az országot az elmúlt 15 év önmarcangolásából, befelé és visszafelé fordulásából – mondta a miniszterelnök Az új Magyarország programját bemutató lakossági fórumon. “Az ország sokat szenved attól, hogy az elmúlt nyolc évben magyar magyarral fordult szembe” – hangsúlyozta.

Mint mondta, sok szenvedést okoz az is, hogy vannak, akik szeretnek beszélni nemzeti egységről, a közös nemzeti felelősségről, de időnként ugyanezek az emberek azt mondják, akik nem ugyanúgy gondolkodnak mint ők, nem is rendes magyarok. „Márpedig nagyon sokféleképpen lehet jó magyarnak lenni” – tette hozzá.

A következő évek feladatairól beszélve kifejtette, hogy néhány területen – mint a gyógyszeripar, a biotechnológia, a bioenergia előállítása, vagy a gyógyturizmus – kiemelkedően sikeressé kell váljunk. Mindehhez 2007-től évente 700-800 milliárd forint fejlesztési pénz érkezik az országba – mondta Gyurcsány Ferenc.

Címkék: Voks 2006: Hírek