Jövő héten lesz az Áder-Kóka vita

Március 8-án élő televíziós műsorban vitázik egymással Áder János, a Fidesz frakcióvezetője és Kóka János gazdasági miniszter az energiaárak és a megélhetés témájáról - közölte újságírókkal Deutsch-Für Tamás.

Lesz Magyarország 2006 vitasorozat, megállapodtunk abban, hogy Kóka János és Áder János március 8-án, a jövő héten szerdán folytat egymással vitát – mondta Deutsch Für Tamás, aki parlamenti dolgozószobájában Kóka János szóvivőjével, Ábrahám Gergellyel egyeztetett.

Eredetileg maga a miniszter beszélte volna meg a vita részleteit, Kóka János azonban Putyin orosz elnök érkezése miatt “igazoltan volt távol”, hiszen tagja a kormánydelegációnak – jegyezte meg a fideszes politikus. Deutsch-Für Tamás közölte: megállapodtak abban is, hogy az Áder-Kóka-vita közvetítésére a Magyar Televíziót kérik fel.

A politikus azt javasolta, hogy a vita élő egyenes adásban jövő szerdán 21 órakor kezdődjön az MTV stúdiójában, két újságíró vezetésével, illetve, hogy az MTV teremtse meg a lehetőséget arra, hogy más televíziók is közvetíthessék az adást.

Deutsch-Für Tamás elmondta: nyitott arra, hogy a Fidesz által javasolt Magyarország 2006 vitasorozatban érintett többi kormánytaggal is külön-külön egyeztessen az időpontról. Mint mondta, ebben az ügyben megkeresik a miniszterelnököt és az érintett hat kormánytagot is, hiszen “lehet, hogy így külön-külön összeáll majd a megállapodás”.

A Fidesz múlt pénteken nyilvános televíziós vitasorozatot kezdeményezett, amelynek során hét témában – az energiaárakról és a megélhetésről, a munkanélküliségről, az egészségügyről, a falvak helyzetéről, az otthonteremtésről, a családtámogatásról, valamint az önkormányzatiságról – vitáznának a Fidesz képviselői kormánytagokkal. A nyolcadik vita Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor között április 5-én lesz.

Címkék: Voks 2006: Hírek