Hiller: bűncselekményre buzdít Orbán

Bűncselekmény alapos gyanúját veti fel, hogy Orbán Viktor, a Fidesz elnöke nem magyar állampolgárokat levélben a magyarországi választásokon való részvételre szólított fel – mondta Hiller István, az MSZP elnöke hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

A Büntető törvénykönyv szerint, aki a választásokon jogosultság nélkül szavaz, az bűncselekményt követ el – közölte a szocialista pártelnök, hozzátéve, hogy olyanok is kaptak levelet, akik még soha nem vettek részt Fidesz-rendezvényen.

Az MSZP elnöke idézte a levelet, amelyet Orbán Viktor írt alá: “adja le szavazatát a Fidesz – Magyar Polgári Szövetségre, és biztassa erre a környezetében élő honfitársainkat is”. A levélhez mellékeltek egy adatlapot, amellyel a külképviseleti névjegyzékbe történő felvételt lehet kérvényezni.

Hiller István több kérdést is megfogalmazott az eset kapcsán a Fidesznek. Megkérdezte: küldtek-e ilyen levelet? Honnan szerezték meg a címeket? Igaz-e, amit a címzettek közül többen gyanítanak, hogy határon túli magyar diákok adatait magyarországi iskoláikból gyűjtötték össze? Ki állította össze a listákat, és hány ember személyes adatait szerezték meg? Kit terhel a felelősség azért, hogy olyan, többek között nem magyar állampolgárokat is bombáznak a leveleikkel, akik nem vehetnek részt a magyarországi választáson?

Az MSZP elnöke szerint a Fidesz azt állítja, hogy csak olyanoknak küldött levelet, akik részt vettek valamilyen fideszes rendezvényen, vagy maguk kértek tájékoztatást. Hozzátette: egy felvidéki fiatalember, aki kapott ilyen levelet, azt mondta, soha életében nem volt ilyen rendezvényen, és nem kért tájékoztatást. A politikus elmondta: a címzettek között vannak olyanok, akik arra gyanakszanak, hogy iskolájukból szerezték meg címüket.

Címkék: Voks 2006: Hírek