Egymilliárd forintba kerülnek a szavazólapok

Aláírta a tavaszi és az őszi választásokhoz szükséges nyomtatványok elkészítéséről szóló szerződést az Állami Nyomda Rt. és a Belügyminisztérium. A megrendelés becsült értéke nettó egymilliárd forint – tette közzé hétfőn a tőzsdei cég.

Az Állami Nyomda Nyrt. bejelenti, hogy szerződést írt alá a BM Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatalával az országgyűlési, helyi önkormányzati és kisebbségi önkormányzati választások előkészítéséhez és lebonyolításához szükséges szavazólapok, szavazástechnikai anyagok és egyéb nyomtatványok gyártása, csomagolása és szállítása tárgyában.

A szerződés teljes, becsült értéke mintegy nettó 1 milliárd forint. A tender 2005 végén, az Európai Unió Hivatalos Lapjának TED adatbankjában került meghirdetésre. A szerződés teljesítését az Állami Nyomda, 10 százalék feletti alvállalkozójával, a Pátria Nyomda Zrt.-vel együtt kezdi meg.

Néhány nap alatt

A szerződés értelmében a 2006-os országgyűlési választások első fordulójának lebonyolításához az Állami Nyomdának néhány nap alatt 196 féle, összesen 17 millió darab egyéni és listás szavazólapot kell előállítania. A társaság ezt követően az elkészült nyomtatványokat a szavazókörök számára mintegy 11 000 féle variációban csomagolja, majd különleges biztonsági feltételek mellett az előre meghatározott helyekre szállítja. A második fordulóhoz az előrejelzések szerint már kevesebb, de még így is
többmilliós darabszámot kitevő szavazólapot kell néhány napos határidő alatt előállítani és szállítani.

Az őszi munkák még nagyobbak

Az Állami Nyomda eddigi tapasztalatai szerint a helyi és kisebbségi önkormányzati választások lebonyolítása az előzőeknél is nagyságrendekkel nagyobb feladatot jelent, mivel ugyanennyi idő alatt többezer féle nyomtatványt kell ugyancsak milliós példányszámban előállítani, csomagolni és szállítani.

A társaságnak egyébként van tapasztalata a választási nyomtatványok elkészítésében és leszállításában. A korábbi hazai választásokon – 1993-tól már nem állami cégként – is az Állami Nyomda gyártotta a szavazólapokat, de más közép-kelet európai országokban is ellátta már ezeket a feladatokat. 2000-ben és 2002-ben például Bosznia-Hercegovinába, és ugyancsak 2002-ben Koszovóba is gyártott különféle választási nyomtatványokat.

Címkék: Voks 2006: Hírek