Bulvárpolitika sztárokkal: mindenki jól jár?

Egyre több ismert színész, sportoló, művész jelenik meg politikai rendezvényeken, arcukkal vállalva elkötelezettségüket. Kérdés persze, hogy ez a nyilvános hitvallás jót tesz-e a népszerű közéleti szereplőknek, és jelenlétük hasznos vagy inkább káros a pártok számára.

A hazai pártok mögött szép számmal találhatunk hírességeket, akik arcukat adják a kampányhoz. Ákos, Vikidál Gyula vagy Egerszegi Krisztina például a Fidesz, Korda György és Balázs Klári az MSZP, a Pa-Dö-Dö pedig az SZDSZ rendezvényein állandó résztvevő. Reich Orsolya politológus fontosnak tartja a pártok szempontjából a jellemzően apolitikus rétegek szavazatait, akiket viszont nehéz megszólítani, ezért „használ fel hírességeket a politika, hogy általuk több figyelmet kaphasson a párt”. Egyetért ezzel a Political Capital igazgatója is. „A hírességek szerepe elsősorban azért fontos, hogy a nagyszámú rajongót az adott párt mellé csábítsák. Hatásfokuk azonban korlátozott, mivel semmiképpen sem alkalmasak arra, hogy döntő módon befolyásolják a választások kimenetelét” – mondta Szabados Krisztián a FigyelőNetnek. Hozzátette: Fehér Anettka, a BudapestTV műsorvezetője ezen szeretne változtatni azzal, hogy az MDF-től teljesen függetlenül kíván kampányolni a párt mellett, indoklása szerint azért, mert számára megengedhetetlen a kétpártiság. „A politika oda megy, ahol a választók vannak. A kereskedelmi csatornák olvasottsága-nézettsége magas, miközben a politikai médiumoké csökken. Erre a politikának is reagálnia kell, ha el akarja juttatni politikai üzeneteit a választóknak” – foglalta össze a jelenséget Szabados Krisztián. Hozzátette: Magyarországon körülbelül félmillióan olvasnak politikai napilapot, a legnépszerűbb bulvárlapok példányszáma ezzel szemben nagyságrendekkel nagyobb.


2006-ban várhatóan a megszokottnál is nagyobb mértékben szerepelnek majd hírességek az egyes pártok mellett. Reich Orsolya ezt azzal magyarázza, hogy az MSZP is populáris fordulatot hajtott végre, rájöttek, hogy le akarják vetni az öltönyös imázst, a fiatalokat ugyanis így képtelenek elérni. „Ha az MSZP versenyezni akar, akkor nagy intenzitással kell keresnie olyan arcokat, akiket a fiatalok ismernek és szeretnek, mivel úgy tűnik, eddig nem a jobboldali értékek talaján szavaztak a Fideszre, hanem azért, mert az könnyebben ráérzett a nyelvükre, az általuk használt kommunikációs csatornákra, a számukra szimpatikusabb stílusra” – véli a szakember.


A sztárok politikai fellépésének jelensége egyébként – nem meglepő módon – az Egyesült Államokból származik. Ott a kampányok során igyekeztek a szakemberek elmosni a határokat a szórakoztatás és a politika között. A módszer abból az alapvetésből indult ki, hogy a politikus ugyanolyan termék, mint egy mosópor, ezért kell a reklámhadjárat. Különösen fontos beemelni a politikai közbeszédbe azokat a sportolókat, zenészeket, színészeket, akikre fel lehet nézni, így ha odaállnak valaki mellé, az sokak számára jelzésértékű.


Politikus: szintén színész


A népszerű személyiségek néha annyira komolyan veszik saját jelenlétüket a politikai porondon, hogy aktív politizálásba kezdenek. A külföldi politikai életből több személyt is említhetnénk: a Terminátorként befutott Arnold Schwarzenegger jelenleg Kalifornia republikánus kormányzója, az egykori westernszínész Ronald Reagen viszont egészen az elnökségig vitte. Mára elfogadott, hétköznapi dolog Amerikában, ha egy híresség politikai karriert fut be, mivel az amerikaiak bizalmatlansága a politikai elittel szemben nagyobb bizalmat ad egy „kívülről jövőnek”.


Magyarországon a rendszerváltás kezdetén sok színész lett politikussá, elég Darvas Ivánt, Székhelyi Józsefet vagy Pécsi Ildikót említeni. Később azonban a hírességek szerepe inkább a kampányra korlátozódott, hiszen a színpadi ismertség nem hozott automatikusan politikai sikereket. Ez sem szegte azonban kedvét Fehér Anettkának, aki lapunknak elárulta: hosszú távú tervei között szerepel egy saját párt alapítása.


„Minden közembernek illik színt vallania, és én sem hiszek az olyan emberekben, akiknek nincs véleményük” – magyarázta a FigyelőNetnek az SZDSZ kampányában folytatott rendszeres és aktív részvételét Lang Györgyi, a Pa-Dö-Dö együttes énekese.


Fel- és elhasználva


„Addig éri meg egy hírességet használni, amíg az hasznot jelent” – véli Reich Orsolya. A politológus szerint a sztárokkal való együttműködés nem kockázatmentes, hiszen ha bajba kerülnek, az kihat a párt imázsára is. A Fidesznél jelentős erőket mozgósítottak, hogy Orbán Viktor beszédei alatt a pulpituson díszletként és háttérként foglaljanak helyet ismert emberek, biztosítva elkötelezettségüket a párt iránt.


„A hírességek inkább színesítik a kampányt, és azt üzenik a választóknak, hogy az adott pártnak széles a támogatói bázisa azok körében, akik a saját szakmájukban sikeresek, ismertek és elismertek” – hangsúlyozta Szabados Krisztián. Nagyon látványosan mutatkozott ez meg a Fidesznél, ahol jelentős erőket mozgósítottak, hogy Orbán Viktor beszédei alatt a pulpituson díszletként és háttérként foglaljanak helyet ismert emberek.


A politikai közbeszédbe bekerült hírességek jelentős része idővel eltűnik a párt környékéről, ha már nem annyira fontos a jelenléte. Másik oldalról viszont Geszti Péter szerint – aki az SZDSZ 2002-es kampányában kommunikációs szakértőként is részt vett – sok művész nem szeretné, ha azonosítanák a párttal, mivel úgy érzik, egy idő után nem lehet szétválasztani a művészi teljesítményt a politikától. A Rapülők frontembere szerint vannak olyan hírességeink, akik csak önös érdekükből állnak ki valamelyik párt mellett. „Az biztos, nem egyoldalú a kapcsolat, valószínűleg mindenki jól jár. Ha meg már nem? Akkor van másik” – mondta Geszti Péter a FigyelőNetnek.


Bulvár és politika


A pártok eltérően ítélik meg a hírességek szerepét a kampányban. „Ha egy politikus kezet ráz egy sztárral farmerban, már jelentése van a tévénéző számára”- mondta Nyakó István az MSZP sajtószóvivője kérdésünkre. Hozzátette: a legfontosabb cél egy-egy híresség szerepeltetésével, hogy minél több választóhoz eljuttassa a párt üzenetét. A politikus sokkal közelebb kerülhet a választókhoz, ha síeléskor, üdüléskor, vagyis a mindennapi környezetében látható, amely a politikai sajtó témái közé nem férne be.


„A mi elképzeléseink szerint egy normális országban a politikus nem színészkedik, a színész pedig nem politizál. Azt gondolom, egyik politikai párt sem építheti kampányát” – véli Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője. A politikus a FigyelőNetnek elmondta, öncélúan nem udvarolnak híres embereknek, de ha valaki azonosul a párt értékeivel, akkor szívesen látják. Mindenekelőtt azonban a kampánystratégiájukban közvetítők, közismert művészek, sportolók nélkül próbálnak meg párbeszédet folytatni a polgárokkal.


A rendszerváltás óta sok híresség támogatta már jelenlétével és megszólalásaival a liberális pártot, többek között Jancsó Miklós vagy Konrád György. „Szomorúan látjuk, hogy az országot Vizslákkal kergetik egy nagyon buta kampányba. Kövér László saját bevallása szerint a közepesen értelmes, 12 éves gyerek szintjén kommunikál a szavazókkal. Az SZDSZ célja az, hogy a politikai párbeszéd újra felnőttek eszmecseréje legyen, ahol érvek, programok ütköznek” – nyilatkozta Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője a FigyelőNetnek. A liberlis politikus pártja stratégájáról elmondta, építenek a híres emberekre, akikre mindig figyeltek, hogy hitelesen, saját munkájuk, szakterületük kapcsán szólaljanak meg.  Szerettük volna megkérdezni a Fidesz véleményét is, a párttól azonban többszöri megkeresésünkre sem kívánt senki válaszolni.

Címkék: Voks 2006