A pártelnök a megvalósult célkitűzések közé sorolta a demokratikus intézményrendszer visszaállítását, a sorkötelezettség eltörlését, a diplomás minimálbér bevezetését, az autópályák hosszának megduplázását, a települések 80 százalékának szélessávú internetes elérhetőségének megteremtését, a távközlési piac liberalizálását, és a piackonform környezetvédelmi szabályozás bevezetését.
Mint mondta, ebben a kormányzati időszakban nem valósult meg a liberálisok által szorgalmazott egészségügyi reform, mert a javaslatukkal egyedül maradtak. A több biztosítós egészségügyi rendszer megvalósítása, az egykulcsos adórendszer bevezetése, valamint a kisebb, olcsóbb állam kialakítása a következő ciklus kormányzati feladatai lesznek az SZDSZ szerint – közölte, hozzáfűzve, hogy ezek megtalálhatók a Szabadság, verseny, szolidaritás címet viselő pártprogramban, amelyet január 22-én fogad el a párt küldöttgyűlése.
A választások közeledtével Kuncze Gábor ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy az SZDSZ tudatosan kerülni fogja a negatív kampányt. A liberálisok elkészítették választási etikai kódex javaslatukat, amelyet a héten elküldtek a parlamenti pártok kampányfőnökeinek.