Az orvosi kamara elégedetlen a jövő évi költségvetéssel

A jövő évi költségvetés egészségügyi részét kritizálta Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal (NEK) csütörtöki, nyílt ülésén Budapesten.

A MOK elnöke kritikaként fogalmazta meg, hogy a költségvetés számaiban nem jelennek meg a kormány több évre előre tervezett elkötelezettségeinek hatásai, például a gép-műszer beszerzésre kiírt pályázati pénzek, vagy az oltóanyag-beszerzés kiadásai.

Az ÁSZ-vizsgálatra hivatkozva elmondta: a járulékbevételek számai túlzóak, és a nem fizetők mögötti számításokat pontosabban kellett volna elkészíteni, hiszen nem derül ki a jövő évi büdzsétervezetből, hogy milyen teljesítés várható ezen a téren. “Szokás szerint a bevételek felültervezettek, a kiadások alultervezettek” – jegyezte meg Éger István, hivatkozva az Állami Számvevőszék (ÁSZ) megállapításaira.

Az elnök előadásában kifejtette: az Egészségbiztosítási Alap (E-Alap) kiadásai 14 milliárd forinttal nőnek, de kérdéses, hogy csak ennyivel emelkednek-e, hiszen az egészségügyben magasabb inflációs kulccsal kell számolni, mint az “általános” költségvetésben.

A költségvetésben az E-Alap tervezett hiánya 31,8 milliárd forint, de ez az összeg emelkedni fog, “szerény és visszafogott számítások szerint” is 110 milliárd forint lesz a hiány – tette hozzá.

Növeli a hiányt a természetbeni ellátások húszmilliárdos, a gyógyító-megelőző kassza mintegy harmincmilliárdos csökkenése, és nincs betervezve az orvosoknak és a szakszemélyzetnek az uniós csatlakozás óta elmaradt ügyeleti díjainak kifizetése, ami szakértői becslések szerint közel negyvenmilliárd forint – sorolta Éger István.

A minisztériumi költségvetési fejezetéről elmondta: abban nincs forrás az ágazati kutatás-fejlesztésre, nincs nevesítve a népegészségügyi program és a járványügyre húszmilliárd forinttal kevesebb jut. Hozzátette: az Országos Mentőszolgálat viszont 8,7 milliárd forinttal több forráshoz jut.

A Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal a nap folyamán foglalkozik a Nemzeti Fejlesztési Tervvel, a 45-65 éves korosztály egészségi állapotának helyzetével, valamint az időskori betegségek helyzetével a Balaton-felvidéki régió tapasztalatainak tükrében.

Címkék: Belföld