Sokpárti tiltakozás Észak-Csepel eladása ellen

A kerületi Fidesz, MDF és SZDSZ együtt tiltakozik egy 82 hektáros észak-csepeli terület eladása ellen a szocialista polgármesternél, és arra kéri a feleket, álljanak el a szerződés aláírásától - közölte Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő szerdán az MTI-vel.

A politikus az MTI-hez eljuttatta azt a közös nyilatkozatot, amelyben az említett pártok mellett még a Centrum Párt, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Kereszténydemokrata Néppárt, valamint a MIÉP képviselői is kinyilvánítják: elfogadhatatlannak tartják a terület privatizációját.

“Csepel legértékesebb, egyben legutolsó értékesíthető részét a (…) nyilvánosság kizárásával, a lakosok megkérdezése nélkül, mélyen áron alul adták spanyol kézbe” – áll a nyilatkozatban.

Németh Szilárd szerint a terület eladásával veszélybe kerülhet a Csepelt Lágymányossal és Ferencvárossal összekötő Galvani híd felépítése is, ezzel pedig hosszabb távon ellehetetlenülhetne a fővárosi közlekedés.

A privatizálás kérdésében a csepeli szocialisták egyedül vannak. “A többség megvan, de a józanság nincs meg” – mondta Német, utalva arra, hogy a 29 fős testület tagjai közül 18-an, köztük Tóth Mihály polgármester, az MSZP frakcióban ülnek.

Október első hetében Demszky Gábor főpolgármester tájékoztatást kért Tóth Mihálytól a szigetcsúcs 11 milliárd forintos eladásának tervéről. A fővárosi vezető szerint feltételezhető, hogy ez a lépés jelentős mértékű kárral és érdeksérelemmel járhat a főváros tervezési, fejlesztési elképzeléseire, valamint a közérdekre nézve.

Németh Szilárd tudomása szerint pénteken kerül sor az önkormányzat és a beruházó közötti szerződés aláírására.

Címkék: Belföld