Nincs napirenden minisztériumok megszüntetése

Nincs napirenden tárcák összevonását, vagy megszüntetését kezdeményező javaslat, nincs tudomásom arról, hogy ilyen indítvány született volna – nyilatkozta Batiz András kormányszóvivő szerdán az MTI-nek egy napilap értesülésére hivatkozva.

A szóvivő hangsúlyozta: a kormány és a miniszterelnök elkötelezett amellett, hogy 2006-ban is az embereknél és a vállalkozásoknál maradjon több pénz, az államnál kevesebb. Szavai szerint “az állami vízfej és a bürokrácia” csökkentésére vonatkozó törekvés legalább két pontot tettenérhető a jövő évi büdzséről szóló javaslatban. Egyrészt a tárcák igazgatási költségei 2002-höz képest 35 százalékkal csökkennek reálértékben, másrészt, a működésükre fordítható keret 10 százalékkal szűkül az ideivel összehasonlítva.

Persze lehet nagyobbakat is lépni. A kormányfő ugyanúgy, mint a két koalíciós párt, azon a véleményen van, hogy az államon takarékoskodni kell – mondta Batiz András, hozzáfűzve: hogy melyek lehetnek az egyéb, hosszabb vagy rövidebb távú lépések, arról a miniszterelnök politikusokkal, szakértőkkel rendszeresen egyeztet.

A Világgazdaság című újság szerdai számában számol be arról, hogy értesülései szerint még ebben a ciklusban csökkentené a minisztériumok számát a Gyurcsány-kormány.

Címkék: Belföld