Folytatódik a nyomozás Baumag-ügyben

Még tart a nyomozás Baumag-ügyben, a szakértői véleménynek október végéig kell elkészülnie, ezt követően minden valószínűség szerint vádemeléssel zárul az ügy – közölték a BRFK szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Hruska Csaba alezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság osztályvezetője felidézte: 2003. október 15-én rendelték el feljelentések nyomán a nyomozást csalás gyanúja miatt. Az eljárás során megállapították: a sértettek a banki kamatot meghaladó hozam reményében léptek be a Baumag szövetkezetbe, s ott üzletrészt vásároltak. A szövetkezet a vásárláskor opciós szerződésben vállalkozott arra, hogy az üzletrészt visszavásárolja a befektetőtől a lejárat napján, a tőke és az ígért hozam összegéért.

A nyomozás eredményeként kiderült, hogy a szövetkezet fizetőképességét illetően megtévesztette a befektetőket, bevételei ugyanis lényegében csak a tagok befizetéséből voltak, egyéb, számottevő, befolyt összegekkel nem rendelkezett. A szövetkezet működését az tartotta fenn, hogy jóval több befektető érkezett, mint amennyien kivették a pénzüket és amikor ez az arány megfordult, a szövetkezet nem tudta teljesíteni vállalását és fizetésképtelen lett – mondta.

Az alezredes közölte: eddig valamivel több mint 2100 feljelentés érkezett a szövetkezet tevékenységével kapcsolatban, és összesen 8 milliárd forint tőkekárt jelentettek be, azonban a nyomozás adatai szerint 13 ezer olyan tag van, akik összesen 32 milliárd forintot, valamint az ígért hozamot nem kapták vissza a szövetkezettől.

Liskány Csaba őrnagy elmondta: az ügy jelenleg egyetlen gyanúsítottját (Balázs László Baumag-elnököt) 2004. június 16-án hallgatták ki gyanúsítottként, így a nyomozást a büntetőeljárási törvény szerint 2006. június közepéig kell lezárni.

Címkék: Belföld