Elutasították a K&H Equities panaszát

A Legfőbb Ügyészség a K&H-üggyel kapcsolatban elutasította a K&H Equities Rejtő E. Tiborra vonatkozó panaszát – közölte ügyvédjén keresztül a bank volt vezérigazgatója.

A brókercég szeptember elején javasolt további nyomozati cselekményeket, többek között a volt bankvezér ügyében, mert álláspontja szerint “nyilvánvaló eltérés mutatkozott a cég által feltártak és a hatóságok megállapításai között az egyes személyek visszaélésekkel kapcsolatos felelősségéről”.

A Legfőbb Ügyészség a K&H Equities Rt. által bejelentett, Rejtő E. Tiborral kapcsolatos panaszt elutasította, mellyel szemben további jogorvoslatnak nincs helye – olvasható a volt bankvezér ügyvédjén keresztül az MTI-hez eljuttatott közleményben. E szerint az ügyészség megállapította, hogy a korábbi gyanúsítással ellentétben Rejtő E. Tibornak a K&H Equities Rt.-nél elkövetett sikkasztásból anyagi előnye nem származott.

A K&H Equities szeptemberben az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a beadványok számos olyan további nyomozati cselekményt javasolnak, amelyeket nem folytattak le az eredeti nyomozati eljárás során, és amelyek más, súlyosabb következtetéshez vezetnének bizonyos személyek visszaélésben játszott szerepéről.

Címkék: Belföld