A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk.
Részletes leírás
Megkönnyebbültem, bár "sok olyan dolog is történt, ami jobb lett volna, ha nem történik meg" – nyilatkozta az államfőválasztásról Sólyom László a Magyar Rádiónak. A megválasztott köztársasági elnök elmondta: igyekezett mindvégig kívül maradni a pártok alkuiból, és a választás alatt tartott frakció-egyeztetésekről őt egyik fél sem tájékoztatta.
Arra a kérdésre, hogyan próbál majd egyenlő távolságot tartani a pártoktól, Sólyom László azt mondta: “Mindenkire figyelek,(…) mindenkinek egyforma komolysággal mérlegelem majd az érveit”.
“Nagyon komolyan úgy gondolom, hogy a köztársasági elnöknek Magyarország ünnepi arcának kell lenni” – mondta Sólyom László, és közölte: nem a “gazdagok és sikeresek” elnöke kíván lenni, hanem szem előtt tartja azoknak a “gondokkal terhelt, szegény embereknek is az érdekeit, akik nem is tudják, hogy ki is az elnök”.