A határozattervezetet 196 képviselő támogatta, ketten ellenezték a jelenlévő 410 képviselő közül. A hatalompárti frakciók és a kommunisták nem szavaztak. A határozattervezet előirányozta egyebek között, hogy szavazzanak meg bizalmatlansági indítványt a kormány ellen, amelynek következtében a kormánynak le kellett volna mondania.
Viktor Juscsenko elnökjelölt, a Mi Ukrajnánk ellenzéki tömörülés vezetője a Viktor Janukovics vezette kormány leváltását követelte kedden a parlament rendkívüli ülésén. Az ellenzéki elnökjelölt felszólalásában az ország keleti részében kialakult helyzettel, a költségvetés állapotával és a választások meghamisításával indokolta követelését.
|
A kelet-ukrajnai régióban néhány nappal ezelőtt egy olyan föderális Ukrajna megteremtésének gondolata fogalmazódott meg, amelyben a különböző országrészek önfenntartóak és többek között a helyi kérdések tekintetében saját törvényalkotói háttérrel rendelkeznek.
Viktor Janukovics kormányfő, aki nem vett részt a parlament ülésén, kedden sajtótájékoztatón azt javasolta: ha a bíróság bebizonyítja a választási csalásokat, tartsanak új elnökválasztást Ukrajnában, ha ezzel megakadályozható az ország szétesése, de azon se ő, se Juscsenko ne vegyen részt. A legfelsőbb bíróság részlegesen helyt adott Viktor Janukovics kormányfő képviselői kérésének, akik át akarják tanulmányozni a választási csalásokkal kapcsolatban az ellenzék által benyújtott dokumentumokat, így várhatóan kedden sem születik döntés a bíróságon
Az ukrán miniszterelnök korábban bejelentette: hajlandó új választásokat tartani az ellenzék által kifogásolt két keleti régióban. Viktor Janukovics, aki hivatalosan megnyerte az elnökválasztást, azt mondta: amennyiben Donyeckben és Luhanszkban úgy döntenek, hogy újra szavaznak, úgy a lakosságot arra fogja kérni, járuljanak az urnákhoz. Hozzátette: ma nincs törvényes vagy jogi alapja annak, hogy ki lehessen jelenteni: a választások eredménye érvénytelen.