A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a főváros felé autózó színész vélhetően nem az út- és látási viszonyoknak megfelelően vezetett, áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol frontálisan ütközött egy másik gépkocsival.
A másik autóban utazó két ember közül a vezető nem sérült meg, utasa viszont súlyos sérüléseket szenvedett. A baleset körülményeit szakértő bevonásával a ceglédi rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztálya vizsgálja.
Fotó: Új Színház
Az Új Színház Bubik Istvánt saját halottjának tekinti. Karrierje során a magyar és a világirodalom legismertebb hősszerepeit játszotta, valamint rockoperák főszerepeit énekelte. Érzelmeken alapuló, aktív, robbanékony játékstílus jellemzi alakításait.
Új színházi szerepei a 2004-2005-ös évadban: Goldoni: Chioggiai csetepaté – Peppe, Moliére: Úrhatnám polgár – Jourdain, Koltés: Roberto Zucco – A nehézfiú, Shakespeare: Szentivánéji álom – Tompor, Bulgakov: Álszentek összeesküvése – DOrsigni márki. A “Ritka (a) magyar” című önálló estjét november 2-án mutatták be a Stúdiószínpadon.
Bubik István 1958. május 19-én született. Többek között tagja volt a Nemzeti Színháznak és a Thália Színháznak, 2000-től az Új Színház tagjaként dolgozott.
A művészt 1985-ben Jászai Mari-díjjal és Rajz János-díjjal, 1988-ban Magyar Művészetért Díjjal, 2000-ben érdemes művész kitüntetéssel ismerték el.
Főbb szerepei: Mercutio (Shakespeare: Rómeó és Júlia), Ádám (Madách: Az ember tragédiája), Bicska Maxi (Brecht-Weill: Koldusopera), Lennie (Steinbeck: Egerek és emberek).