Hiller István 396 szavazatot kapott, míg Szekeres Imre 152-t. Két szavazólapról mindkét jelölt nevét kihúzták, egy-egy szavazólapra pedig Lendvai Ildikó, illetve Toller László nevét írták fel. A kongresszus hosszasan tapsolta a megválasztott elnököt, akinek kezét Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Kovács László korábbi pártelnök egyszerre emelte a magasba. Hiller István köszönetet mondott a kongresszusnak, Gyurcsány Ferenc pedig gratulált az új elnöknek.
Hiller István: Magyarországon erős szociáldemokrata párt van
Magyarországon erős szociáldemokrata párt van, amelyre érdemes szavazni – mondta Hiller István, az MSZP új elnöke a megválasztása után tartott sajtótájékoztatón.
“Van üzenet. Az az üzenet, hogy van Magyarországon erős szociáldemokrata párt. Az az üzenet, hogy a Magyar Szocialista Pártra érdemes szavazni, mert Magyarországot szabaddá és igazságossá tette a rendszerváltozás és mert ennek a folyamatnak folytatódnia kell” – fogalmazott a politikus.
Hozzátette: “vannak számok, vannak szavazatok mégis a számoknál és a szavazatoknál fontosabb az összetartás, a politikai együvé tartozás és a szeretet”.