Csupán két-három napra szüneteltette biztonsági okokból a Mol Pakisztán észak-nyugati tartományában a próbatermeléshez szükséges gázüzem építését – közölte Lukács Bea, a társaság szóvivője.
Hozzátette: a kőolaj- és gázkutatásban nincs és nem volt szünet. A Mol a gázüzem építését ideiglenesen egy belpolitikai konfliktus, illetve tüntetés miatt állította, le s a munkálatok nagy valószínűséggel már csütörtökön vagy pénteken folytatódnak, mivel a kormány és a demonstrálók között létrejött a megállapodás. A szóvivő kifejtette, hogy a tüntetők nem a kutató és építő társaság ellen tiltakoztak, s nem fenyegették robbantással a vezetéket.
A Dow Jones hírügynökség csütörtökön azt jelentette, hogy a Mol leállította a Pakisztán észak-nyugati tartományában folytatott kutatásait és gázvezeték építését, miután helyi törzsek robbantásokkal fenyegetőztek.
A Mol három pakisztáni céggel alapított közös vállalatot egy 20 millió dollár értékű gázvezeték építésére és kutatásokra.
A Dow Jones közölte azt is, hogy az olaj- és gázipari létesítmények ellen gyakoriak a támadások Pakisztánban, ám ezt az afgán határ közelében levő vidéket eddig elkerülték a fenyegetések. A feltárás azt követően gyorsult meg, hogy a térségben a Mol – kezdeti becslések szerint – ezer milliárd köbméterre becsült földgázmezőt talált.
A közös vállalatban az Oil and Gas Development Co.-nak és a legnagyobb pakisztáni szénhidrogén-kutató társaságnak, a Pakistan Petroleum Ltd.-nek 30-30 százaléka van, a Pakistan Oil Fieldé 25 százalék, a Government Holding Ltd.-é 5 százalék, míg a Molé 10 százalék, de a Mol a közös cég üzemeltetője.