A Versenytanács a magatartás további folytatását a határozat kézhezvételétől megtiltotta.
Az Elektro World úgy tévesztette meg a fogyasztókat, hogy egyes 2002-ben, 2003-ban és 2004-ben megjelent reklámújságjaiban az általa forgalmazott termékek áraira és az általa kínált választékra vonatkozó felsőfokú jelzőket alkalmazott.
A Versenytanács jogsértőnek ítélte, hogy a vállalkozás azt állította, az általa alkalmazott árak a legalacsonyabbak a piacon, illetve ő rendelkezik a legnagyobb választékkal, de állításait nem tudta bizonyítani.