A magyar idő szerint kedden éjjel publikált tőzsdei gyorsjelentése szerint a Yahoo Inc. több mint megháromszorozta negyedéves eredményét az előző évhez képest. Az internetes médiakonszern eredménye iránymutató a piac számára, ezúttal több szempontból is. A friss prognózisok az online hirdetések felfutását és a Google, illetve kisebb riválisai jó eredményét jelzik előre. A hazai piac lemaradása egyelőre jelentős, de a kilátások nálunk is pozitívak.
|
Háromszoros javulás
A Yahoo harmadik negyedévi adózott eredménye 253,3 millió dollár, vagyis részvényenként 17 cent lett. Ez több mint háromszoros ugrást jelent a 2003 harmadik negyedévi 65,3 millió dolláros, részvényenként 5 centes nyereséghez képest. A látványos (287 százalékos) profitnövekedés több tényező együttes hatásának következménye: részben a Google-részvények eladásából származó 129 millió dolláros egyszeri eredményt (enélkül 124 millió dollár, részvényenként 9 cent lett volna a nyereség), részben pedig az online hirdetések magasabb bevételét tartalmazza.
A harmadik negyedéves adatokat elemezve a szakértők a legnagyobb meglepetésnek az internetes keresésekhez kapcsolt hirdetési bevételek megugrását találták. A társaság teljesítményét rendszerint az online hirdetési ágazat várható eredménye indikátorának tekinti a szakma. Most viszont konkrétan a Google várható eredménye szempontjából is irányadónak tekinthető, mivel a frissen tőzsdére került keresőóriás most közli majd első alkalommal időközi mérlegadatait. A Yahoo profitja eszerint kedvező előjelnek tekinthető a Google és kisebb társai, az Ask Jeeves Inc. és a FindWhat.com várható eredménye szempontjából is.
A Yahoo bevételei a hirdető partnereinek továbbított összegekkel együtt 655,4 millió dollárra rúgtak a negyedévben, a tavalyi 356,8 millió után és szemben az elemzők által várt 644,7 millióval. A Yahoo üzletének gerincét alkotó marketing szolgáltatások bevétele – beleértve a hagyományos és a kereséshez kapcsolt hirdetéseket is – 212 százalékkal emelkedett, tükrözve az Overture konszolidálását (2003-ban ugyanis a társaság még megosztotta bevételét az Overture Searches webes kereséshez kötött hirdetésekkel foglalkozó vállalattal, amelyet azóta megvásárolt egymilliárd dolláros internetes keresési technológia fejlesztési programjának keretében). A Yahoo 7,6 millió előfizetővel rendelkezett a negyedév végén, 1,2 millióval többel, mint a megelőző negyedévben.
|
Magyar menet
Az online hirdetésekben rejlő lehetőségeket Magyarországon is egyre több hirdető fedezi fel, bár a piac méretét tekintve még mindig nagy a lemaradásunk, nemhogy Amerika, hanem a kelet-közép-európai térség országai mögött is. Az utóbbi hónapok tendenciái ugyanakkor biztatóak: az első fél év végén nyilvánosságra hozott online hirdetési index azt mutatta, hogy az internetes piac meghatározó szereplőinek (az Axelero Internet által kiadott [origo], az Index, a Ringier Online, a Sanoma Online, a Házipatika.com és a Portfolio.hu) forgalma az első félév egészében a tavalyi 626,7 millió forintról 1,35 milliárd forintra nőtt, ami 65 százalékos bővülést jelentett.
És még nincs vége az évnek. A Médiafigyelő legfrissebb összeállításából az derül ki, hogy a piaci szereplők optimisták: éves szinten 50-80 százalékos forgalombővülésre számítanak. Kádas Gergely, a többek között a Startlapot, a Nőklapja Cafét és a FigyelőNetet működtető Sanoma Kiadói Rt. online hirdetési igazgatója szerint a növekedésnek több forrása van; többen, több időt eltöltve, több tartalmat elfogyasztva interneteznek, így több kiemelten hatékony, eladható hirdetési felület jött létre. Növelik költésüket a klasszikus online hirdetők és az eddig hiányzó FMCG-hirdetők is egyre gyakrabban élnek az internet adta lehetőségekkel.
Források és határok
Sokat kampányol a hagyományos hirdetői kör: a bankok, biztosítók, telekommunikációs, IT és autós cégek – írja a Médiafigyelő. Kiemelkedő továbbá a mobil-, az utazási szektor és az ingatlankereskedők költése, de markánsan megnőtt a sörös cégek jelenléte is az interneten (különösen jót tett a piacnak Carlsberg márka bevezetése a labdarúgó Eb alatt).
Szabó Ákos, az Index.hu értékesítési és marketingigazgatója úgy véli, minden jel arra utal, hogy a fejlődés dinamikája töretlen, bőven vannak ugyanis még olyan jelentős hirdetők, amelyek belépése új távlatokat nyithat. Úgy véli, az 5 százalékos piaci részesedés elérése már 2006-ra reális cél lehet. Ezzel nőni fog az esély arra is, hogy a nagy elérésre áhítozó szektorok, mint például az FMCG, felfedezzék maguknak az online médiumot.
Mester Sándor, az [origo] értékesítési igazgatója szerint a médium jelenlegi hirdetési bevételei még mindig nem tükrözik azt a súlyt, amelyet az elérés és a pontos célozhatóság miatt megérdemelne. Szerinte ma már igazolni lehet, hogy az összes hirdetési költés 10 százalékát online-ra lenne érdemes költeni. Ezt erősíti Kádas Gergely véleménye is, aki szerint – mivel a medián webaudit számai szerint napi 1 millió felhasználót ér el az internet, ami több, mint a gazdaságilag aktív lakosság 10 százaléka – csak akkor kezd el lassulni a növekedés, ha az online 10 százalékos szeletet kap a reklámtortából.