A részvénypiac forgalma magas, 14,43 milliárd forint volt, amelynek felét a Mol kereskedése adta. A vezető részvények vegyesen zárták a napot a keddi záráshoz viszonyítva.
A Mol 4,11 százalékkal 10 260 forintra gyengült, a Richter ára 1 százalékkal 23 710 forintra csökkent. A Matáv 1,46 százalékkal 835 forintra drágult, az OTP 2,69 százalékkal 4497 forintra erősödött.
A Matáv forgalma 1,49 milliárd forint, a Molé 7,78 milliárd, az OTP-é 3,95 milliárd, a Richteré 444 millió forint volt.
A BUMIX 0,58 százalékkal 1150 pontra gyengült.
A BorsodChem ára 1,09 százalékkal 1913 forintra csökkent, forgalma 385 millió forint volt. Az Egis 1,95 százalékkal 9.805 forintra gyengült, 149 millió forint értékben kelt el.
Oláh Márton, a HVB Bank szakértője kiemelte, hogy a Mol “húzta le” az indexet, az olajrészvény gyengülésének hátterében egyrészt profitkivét lehet. A kereskedő véleménye szerint miután az osztrák OMV bejelentette, hogy 10 százalékra növelte részesedését a Molban, a befektetők úgy vélik, hogy az osztrák olajtársaság leállt a Mol-részvények vételével, ezért a többi befektető is “kiszállt a Molból”.
A határidős indexpiacon az idei decemberi BUX-lejárat 10,5 ponttal 12 870,5 pontra gyengült.