Az MNB ellenzi az EU költségvetési deficit reformját

Helytelen üzenet lehet az euróövezetbe kívánkozó országok számára most megreformálni az EU költségvetési szabályait éppen akkor, amikor az euróövezet legnagyobb tagjai megsértik a deficithatárt - mondta Szapáry György jegybank alelnök Amszterdamban egy nemzetközi tanácskozáson.

A Magyar Nemzeti Bank alelnöke kedden a közös valuta elmúlt öt évét felmérő nemzetközi tanácskozáson még hozzátette: alapos gazdasági okok szólnak a 3 százalékos GDP-arányos deficithatárt megszabó stabilitási és növekedési paktum egyes elemeinek megváltoztatása mellett, de a paktum reformjára csak az után születtek kezdeményezések, hogy Németország és Franciaország megsértette az államháztartási deficitkorlátot – idézte Szapáryt a Reuters hírügynökség.

Szapáry szerint: ebben veszély van, vagyis, hogy olyan benyomás keletkezik, hogy csak azért van reform, mert a két nagy gazdaság, a német és francia, meghaladja a korlátot. Ez megnehezíti az EU tíz új tagja számára, amelyek ugyancsak az euróövezetbe törekednek, hogy odahaza keresztülvigyék a 3 százalékos határ eléréséhez szükséges költségvetési csökkentéseket – idézte véleményét a hírügynökség.

Elmondta továbbá: nagyon nehéz lesz politikailag eladni az új tagországokban, hogy csökkentenünk kell a deficitet, amikor látjuk, hogy a pénzügyi unió tagjai maguk is évek óta és most is túllépik a korlátot. Távolabbi veszélyekre figyelmeztetve ezt mondta: előfordulhat, hogy (az euróövezetbe törekvő országok a belépéshez) 3 százalékra csökkentik a hiányt, de azt gondolják, hogy mihelyst bent vagyunk, már túlléphetjük a korlátot. Nem szabad ilyen magatartást bátorítani.

Korábban a Lengyel Nemzeti Bank egyik szakértője, Witold Grostal az Európai Bizottságnak azt az elképzelését bírálta, hogy a stabilitási paktum betartatása közben több figyelemmel kell lenni a nemzeti sajátosságokra. A lengyel szakértő szerint ez megsérti az egyenlőség elvét.

Az Európai Központi Bank egyik osztályvezetője, Christian Timman is figyelmeztetett a Szapáry György említette kockázatokra, csak más irányból. Timman úgy vélte, valóban veszélyes, ha új tagok lépnek az euróövezetbe például 2,99 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal, mert akkor semmilyen további nehézség leküzdésére nem lesz tartalékuk. Ezzel azokat a már korábban napvilágot látott elképzeléseket indokolta, hogy az euróövezetbe majdan belépőktől az eddiginél szigorúbb, a 3 százalékot “meggyőzően” el nem érő hiányt várnának el.

Címkék: archívum