Az eredeti tervek szerint az építkezést október 15-én kellene elkezdeni, de a hónapok óta húzódó telekviták máig nem rendeződtek. Az autógyár területének helyt adó térség telektulajdonosainak egy része ugyanis nem hajlandó az állam áron kínált áron lemondani a telkéről. Hétfőn még úgy tűnt, hogy a rendkívül szövevényes jogvita végére az építkezés megkezdéséig már nem tudnak pontot tenni.
Ján Slota, Zsolna polgármestere hétfőn azt nyilatkozta a sajtónak, hogy Szlovákiát a dél-koreai Hyundai autógyár lehetséges kivonulása miatt nemzetközi megszégyenülés és óriási károk felvállalásának veszélye fenyegeti.
Mindent elkövetünk az építési engedély kiadása érdekében, mert a dél-koreaiak a legutóbbi tárgyaláson egyértelműen kinyilvánították, hogy ha pénteken nem kezdődhet el az autógyár építése, akkor kivonulnak Szlovákiából, és országunkat még a térképen sem hajlandók többé látni – így Slota, aki szerint a autógyár megvalósítását, ezzel együtt az új munkalehetőségek kialakításának ügyét néhány tucat telektulajdonos szabotálja, ami szerinte “megkövezni való” magatartás.
A gazdasági tárca szóvivője, Milos Havran nem sokkal Slota nyilatkozata után cáfolta a zsolnai polgármester állításait. Azt mondta, hogy Pavol Rusko gazdasági miniszter a hét végén tárgyalt a beruházók legfőbb vezetőivel, akik ismételten megerősítették a szlovákiai beruházást célzó korábbi döntésüket.
A szóvivő szerint az építkezés megkezdéséhez szükséges telkek kisajátítása folyik, ezért az építkezés pénteken bízvást elkezdhető.