SAPARD: milliárdokat nyert a dél-alföldi régió

A dél-alföldi régió 15,4 milliárd forint SAPARD forrást nyert el, a támogatásokból 5,239 milliárd forintnyi Csongrád megyei pályázókhoz érkezik, az önrésszel együtt több mint 10 milliárd forintnyi fejlesztés valósulhat meg ezzel a segítséggel - mondta be Géczi József pénteki sajtótájékoztatóján Szegeden.

“Decemberben még úgy nézet ki, hogy a rendelkezésre álló 56 milliárdnyi forrásból 25 milliárdnyi bent ragad” – emlékeztetett a szocialista országgyűlési képviselő. Ezzel szemben a két részletben 65 milliárd forint keretösszegre összesen 232 milliárd forintnyi támogatási igény érkezett be – tette hozzá a szocialista parlamenti képviselő.

A támogatásokból országos szinten 605 kilométernyi bekötőút épül meg, ebből 118 km a Dél-alföldi régióban, 38 km Csongrád megyében – emelte ki a politikus.  A mezőgazdasági gépbeszerzésre érkezett pályázatok közül a Csongrád megyében 106 nyertes pályázat volt, a támogatások összege meghaladja az 1 milliárd forintot.


A mezőgazdasági épületfejlesztésre kapott 445 millió forintnyi támogatásból 8 pályázat keretében összesen 911 millió forintnyi beruházás valósul meg – mondtata. Az egyéb gazdasági épületfejlesztés kategóriában a megyében a megyében 3 nyertes pályázat született, itt a támogatások összege 132 millió forint.

A vidéki infrastruktúra fejlesztésre összesen 1,2 milliárd forint, míg falufejlesztésre 648 millió forint támogatás érkezik a megyébe – közölte Géczi József. A megyébe érkező élelmiszeripari beruházásokat támogató 1,8 milliárd forintot meghaladó összegből 100 millió forintot meghaladó nyertes pályázatot adott be a Pick Rt., a Szegedi Paprika Rt., a Hungerit Rt. és a Mórakert Szövetkezet .

Címkék: archívum