Egymilliárdért épít malmot Komáromban a Pannonmill

Közel 1 milliárd forintba került a Pannonmill Rt. új komáromi malma, amelyet pénteken adtak át a részvénytársaság központi telephelyén - mondta Csordás S. Tibor a társaság vezérigazgatója.

A vezérigazgató közölte: az új Bühler malommal a cég a legmodernebb technológiát valósította meg Komáromban, a berendezésből Magyarországon egyelőre csak két hasonló található.

Hozzátette: a részvénytársaság nyolc malmot, öt keverő üzemet, és két premix üzemet működtet, valamint 22 telephelyen vásárol fel gabonát az ország hét megyéjében.

A Pannonmill Rt. a hazai malomiparban vezető pozíciót tölt be, 2003-ban a három cég összes árbevétele meghaladta a 20 milliárd forintot, foglalkoztatotti létszámuk a 600 főt.

A társaság terveiről szólva Csordás S. Tibor elmondta: 2005. márciusában a Győr-Moson-Sopron megyei Csornán 2 milliárd forintos projektet, egy újabb Bühler malmot adnak át.

A Pannonmill Rt. három malomipari vállalat, a Hungaromill Rt., a Pannon-Gabona Rt., valamint a miskolci Pannon-Borsod Kft. fúziójával jött létre. A társaság az osztrák tulajdonú és bécsi székhelyű Vonmiller cégcsoport tagja.

“A Vonwiller kilencedik éve tulajdonosa a Hungaromillnek és harmadik éve a Pannon-Gabonának” – mondta Csordás S. Tibor.

Az osztrák Volmiller cégcsoport malomipari tevékenysége egész Európára kiterjed. A magyar őrlés az összes tevékenységének 7-8 százalékát teszi ki.

Címkék: archívum