Az OTP Bank az önkormányzati piacon

Az OTP Bank várhatóan még októberben piacra lép az Európai Beruházási Bankkal (EIB) közös finanszírozási konstrukcióval, amely önkormányzatok és általuk alapított gazdasági társaságok kisebb infrastrukturális beruházásait támogatja -jelentette be Wolf László vezérigazgató-helyettes.

Az Európai Bizottság a konstrukción keresztül vissza nem térítendő támogatást nyújt a nyertes pályázóknak, akik a felvett hitel után legfeljebb 10 százalékos tőketámogatásban részesülnek. A hitel maximális összege 2,5 millió euró és legfeljebb a beruházás 50 százaléka lehet. A beruházás összköltsége nem haladhatja meg az 5 millió eurót.

Wolf László hangsúlyozta: Az európai uniós csatlakozás kapcsán az igazán nagy feladatok még csak most következnek. A tét jelentős: 2007-ig az uniós programokhoz csatlakozó Nemzeti Fejlesztési Terv, azon belül az öt operatív program keretében 1350 milliárd forintot lehet majd lekötni pályázati úton, projektekkel. A 2007-től kezdődő hétéves periódusban pedig évi 1000-1200 milliárd forintnyi fejlesztési forrást lehet majd igénybe venni.


Címkék: archívum