A várakozásoknak megfelelően 19 óra 50 perckor szavaztak a képviselők a kormányprogramról, s ezzel a kormányfő személyéről. A képviselők 197 igen, 12 nem szavazattal, tartózkodás nélkül fogadták el a kormányprogramot, és választották ezzel Gyurcsány Ferencet a harmadik köztársaság hatodik miniszterelnökévé.
Fotó: MTI
A tízórás vita során felmerült kérdésekre válaszolva, a szavazás előtt Gyurcsány elmondta: egyensúly lesz, mert nem lesz hierarchia a kormány gazdaság- és társadalompolitikája között. Ugyanis az igazságtalansághoz vezetne. A kormányfő ezt az igazságosabb közteherviselés révén tartja megvalósíthatónak.
Mindehhez a fedezetet a szilárd és fenntartható gazdaság jelenti majd, ahol mind többeknek teremtenek munkát. Munkahelyet teremteni ugyanis, úgymond, igazi baloldali teljesítmény. Megtartani a megteremtett munkahelyeket pedig kihívás, és ők készek megfelelni ennek a kihívásnak – tette hozzá Gyurcsány.
Az új miniszterelnök egyelőre nem nevezte meg kormánya tagjait. De ezzel legfeljebb csütörtökön fél kettőig várhat, mert két órától kezdődnek a miniszterjelöltek bizottsági meghallgatásai. A nagy titkolózással készülő kormánynévsorról reggel a szocialista, majd a szabaddemokrata párttal is egyeztetni fog. Ezt megelőzően, még ma éjszaka, Gyurcsány tárgyal a kiszemelt tárcavezetőkkel.
A nap krónikája:
A miniszterelnök-jelölt expozéjával néhány perccel reggel 8 óra után megkezdődött a kormányprogram vitája az Országgyűlésben. A képviselők összesen 600 percben fejthették ki véleményüket a programról, amit Gyurcsány Ferenc felszólalása zárt.
|
Gyurcsány beszéde
A kijelölt miniszterelnök a parlamenti vita nyitóbeszédében elmondta: az új kormány programja az igazságos közteherviselés programja, amelynek alapértéke az igazságosság. A Lendületben az ország című dokumentumból a politikus az otthonteremtési támogatást, a családi adókedvezményeket, a munkahelyteremtést, az autópálya-építést, a vidék felzárkóztatását, a mezőgazdaság modernizálását, az európai uniós források felhasználását és a diszkrimináció elleni küzdelmet emelte ki.
A jövőre vonatkozóan kijelentette: a leendő kormány soha nem lesz döntésképtelen, de azt nem tudja megígérni, hogy mindig mindenkinek tetsző döntést fog hozni. Elmondta azt is: nem fogadja el azt a “munkamegosztást”, hogy a bevételekért a kormány felel, míg az ellenzék csak a kiadásokról beszél. Szólt arról, hogy a családi adókedvezményt teljes egészében eddig csak a legtehetősebbek tudták igénybe venni, kormánya azonban egyenlő esélyt kíván adni a gyermekeknek.
Úgy fogalmazott, hogy a befektetési célú lakásvásárlás helyett a 30 év alatti fiatalok lakáshoz jutását akarja segíteni a kormány. Kijelentette: kormánya politikájában központi helyen a munkahelyteremtés áll.
Fotó: MTI
Beszélt arról, hogy az elmúlt időszakban több mint 100 ezer munkahely szűnt meg, de kijelentette: egy fejlődő országban, ahol egy gyár bezár, a helyén két másik alakul. Hangsúlyozta: ösztönözni kívánják a beruházásokat, valamint a pályakezdők, a gyesről, gyedről visszatérő anyák és apák, továbbá az 50 év felettiek foglalkoztatását.
Magyarország európai uniós csatlakozása kapcsán többek között kijelentette, hogy 2010-ben Magyarországon euróval fogunk fizetni, és kormánya olyan programot fog folytatni, ami ezt lehetővé teszi, és támogatja. Mint mondta, a kormány minden tervére, azaz az adócsökkentésre, a nyugdíjemelésre, a kórházfelújításra, a bérlakásépítésre, a tömegközlekedés fejlesztésére a növekvő gazdaság ad fedezetet. “Szilárd egyensúlyra alapozott, egészséges szerkezetű, fenntartható növekedéssel akarjuk megerősíteni a gazdaságot. Ehhez mértéktartó költségvetési politika kell, független, de együttműködő monetáris politika” – mondta még Gyurcsány Ferenc.
Gyurcsány Ferenc köszönetet mondott Medgyessy Péter miniszterelnöknek azért, amit az ország, a nemzet érdekében tett, és felkérte, továbbra is segítse Magyarország érdekeinek érvényesítését. Elődje kormányának érdemeit méltatva kiemelte a külpolitikát, amely szavai szerint elismertséget szerzett.
|
Vezérszónokok
A kijelölt miniszterelnök expozéját a frakciók vezérszónokainak felszólalása követte 20-20 percben. Az MSZP frakcióvezetője a nemzet, a köztársaság és a baloldal hármasságának megvalósulását hangsúlyozta. “A kormányprogram a nemzeté, mert tűrhetetlennek tartja a társadalmi árkokat és különbségeket; a köztársaságé, mert közös ügy az ország számára; és olyan baloldali program, amely összeegyeztethető a liberális értékekkel” – hangsúlyozta Lendvai Ildikó. Kitért arra, hogy a kormányprogram erősíti a szolidaritást és a versenyt, középpontba helyezve a munkahelyteremtést.
Áder János, a Fidesz vezérszónoka viszont azt mondta, az elmúlt 14 év legsilányabb kormányprogramját tette le az asztalra Gyurcsány Ferenc kijelölt miniszterelnök. Közölte: a kormányprogram címével ellentétben az ország nem lendületben, hanem lejtmenetben van, és a lendület legfeljebb a két évvel ezelőtt tett ígéretek be nem tartásának folytatására vonatkozhat. “Csak nem arról van szó, hogy a zsákmánypárt aktivizálódik? Lehet, hogy létezik egy üzleti terv az ország kiárusítására?” – tette fel a kérdést a Fidesz frakcióvezetője, aki keményen bírálta a privatizációra vonatkozó terveket.
A Szabad Demokraták Szövetségének elnöke az esélyegyenlőség megteremtését és a versenyképesség javítását hangsúlyozta. Kuncze Gábor szerint a jobb élet elérésének kulcsa a versenyképes gazdaság, és ez a téma a kormányprogram szerkezetében első helyen szerepel. A Magyar Demokrata Fórum részéről Dávid Ibolya arra kérte a kijelölt miniszterelnököt, hogy ne vezesse be az árfolyamnyereség-adót, mert az lassítja a polgárosodást, igazságtalanul megsarcolja a középosztályt, és visszaveti a magyar tőzsde fejlődését.