A Magyar Nemzet Online információi szerint a korábban Gyurcsány Ferenc irányítása alatt álló Altus Rt. Kulcsár Attila azon kevés ügyfele közé tartozott, amelyek a bankbotrány kirobbanását követően hozamokkal együtt kapták vissza több tízmilliós befektetésüket.
Ez Jagiellowicz Györgynének, az Altus Rt. vezérigazgatójának a rendőrségen tett tanúvallomásából derül ki. Az üzletasszonyt 2003 szeptemberében faggatták ki az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Osztályának nyomozói. Jagiellowiczné azt állította, hogy Gyurcsány Kulcsár Attilát 2002 őszén ismerte meg az Altus Rt. igazgatójaként.
Elmondása szerint ebben az időben jelentkezett cégüknél Kulcsár Attila, akit, mint vallomásában olvasható, Gyurcsány Ferenc irányította hozzá azzal, hogy ő már nem foglalkozik az Altus Rt. ügyeivel.