A francia iparügyi miniszter jelentette be, hogy hiánycikké válhat a Logan névre keresztelt 5 ezer eurós autó, amelynek nyugat-európai forgalmazását is rövidesen el akarták indítani. Romániában 14 ezer megrendelő van várólistán, eddig 3 ezren vehették át Loganjukat.
Patrick Devedjian közölte, hogy a Renault tárgyalásokat folytat a román kormánnyal, miként lehetne feloldani a szűk keresztmetszeteket, s ennek kapcsán felmerült, hogy a Daewoo egykori üzemét állítanák munkába a franciák a Logan gyártásához.
A Renault ambiciózus gyártási terve szerint 2010-ig szeretnék felfuttatni a Logan gyártását több közép- és közel-kelet, tovább afrikai és latin-amerikai országban évi 700 ezer darabig. Már felmerült kínai gyártásának terve is.