Az Antenna Hungária (AH) Rt. és a Vodafone International Holdings B.V. között 2004. szeptember 24-én megállapodás jött létre, amelynek feltételei szerint az AH Rt. a Vodafone Magyarország Rt.-ben meglévő összesen 12 553 501 darab részvényét a Vodafone International Holdings B.V.-re, a Vodafone Magyarország anyavállalatára ruházza át – közölte honlapján az AH. A közlemény szerint a tranzakciót a felek „bizonyos feltételek teljesülése esetén” 2004. december 31-én zárják le, azt azonban nem közölték, milyen feltételekről van pontosan szó. A cég azt sem közölte, hogy a csomagot milyen áron adta át az anyavállalatnak. Becslések szerint 17,6-20,0 milliárd forintot ér az AH Vodafone-része.
|
Privatizációs bevétel helyett osztalék
A mostani megállapodás egyrészt lehetőséget ad a Vodafone International Holdings B.V. számára a Vodafone Magyarország Rt. alaptőkéjének felemelésére a közeli jövőben, másrészt segíti az AH Rt. várható privatizációs előkészületeit – közölték, milyen hatással lesz a tranzakció a két cég életére.
Korábbi piaci pletykák szerint az állam az AH privatizációjának időigénye, így a kelleténél később érkező bevétel miatt azt tervezte, hogy amennyiben sikerül időben eladni a cég birtokábanm lévő Vodafone-pakettet, akkor az értékesítésből származó bevétel egy részét elvonja. Állítólag már tervek is születtek a Pénzügyminisztériumban, illetve az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-ben arról, hogy miként: az állam osztalék formájában kíván jussához jutni, mert így hamarabb és egyszerűbben kap pénzt.
Ráadásul az osztalékként kapott összeg csökkenti az államháztartás hiányát, a privatizációs bevétel pedig nem. Az ügylet érdekessége, hogy ez esetben az AH 10 év után először fizetne osztalékot.
|
A részvények háromnegyedét kínálják
Az Antenna Hungária küszöbön álló privatizációjáról ezen a héten tárgyalt a gazdasági kabinet. Ha a privatizáció időpontja kérdéses is, a menetrend már szinte biztosra vehető. Eszerint a 73, 71 százalékos állami részesedés szakmai befektetőnek történő eladása kapott támogatást a gazdasági kabinet ülésén.
A vevő úgy jutna a részvények háromnegyedéhez, hogy a Forrás Rt. egy korábbi megállapodás alapján elad további 2 százalékot. A tervezet egyúttal azzal is jár, hogy a leendő tulajdonosnak nyilvános vételi ajánlatot kell majd tennie a közkézen forgó részvényekre.