A világ legnagyobb légi expresszáru-szállítmányozó vállalata, a FedEx Express a minap indított napi járatot párizsi székhelyű európai elosztó központja és Budapest között. Az Európai Unió májusi bővítéséhez kapcsolódó járatrendszer fejlesztés révén a FedEx Express Magyarországra érkező küldeményei esetében a tranzitidő egy nappal csökken.
Ezzel együtt nő azoknak a FedEx ügyfeleknek a köre, akiknek európai országokba szánt küldeményeit a vállalat már másnap kézbesíteni tudja. Az új járat bevezetésével változik a menetrend, és Magyarországon 3 órával tovább lehet expressz küldeményeket feladni.
|
Egy nap az Újvilág
A FedEx új budapesti járata az előzetes piacfelmérés szerint az ország gazdasági potenciáljának 80 százalékát adó vállalatokat köti majd össze egy napon belül a főbb európai gazdasági központokkal, két napon belül pedig a legnagyobb ázsiai városokkal, ahová a FedEx AsiaOne regionális hálózata heti 260 járatot közlekedtet. A párizsi járat bevezetésével az Észak-Amerikába irányuló expressz küldemények másnapi kikézbesítése is lehetővé válik.
A járatnyitással párhuzamosan a veszélyes áruk expressz szállítását magában foglaló szolgáltatását is bevezeti Magyarországon a cég. Emellett magyar ügyfelei a vállalat online eszközeinek használatával automatizálhatják a küldemények feladását, jelentősen egyszerűsítve a folyamatot és lerövidítve annak idejét. Egy speciális szoftver segítségével a teljes küldeményfeladás és kézbesítési folyamat az interneten végezhető.
Egy másik online eszköz pedig az összes érkező és elküldött küldemény internetes nyomon követését teszi lehetővé. Ez az alkalmazás automatikusan értesíti a felhasználót az olyan fontos adatokról, mint például a kikézbesítés ideje vagy a vámügyintézés esetleges késései.
|
20 milliárdos logisztikai piac
A Magyar Logisztikai Beszerzési és Készletezési Társaság adatai szerint a hazai logisztikai ágazat a 300 ezer négyzetméter alapterületű, világszínvonalú raktárbázisháttérrel évente mintegy 20 milliárd forintos piacot jelent. A Magyar Logisztikai Egyesület 140 tagvállalatának éves gazdasági forgalma eléri a 2400 milliárd forintot. Mindehhez persze jelentősen hozzá járulnak az ország földrajzi, gazdasági adottsága is, ami az önmagában vett gazdasági teljesítőképességen túlmutató regionális szerepkört eredményez.
Jól példázza ezt, hogy Magyarország egyre inkább a kínai kereskedelem térségi logisztikai központjává válik, mégpedig elsősorban a volt szocialista országok felé irányuló kereskedelemben. Szakemberek 10 és 40 ezer közöttire becsülik azt a konténerszámot, amely évente a kínai kereskedelemben Magyarországra érkezik. Egy konténer értéke 50 és 100 ezer dollár között van.
A logisztikai központok persze nem csupán raktárbázisokat, s rakodóállomásokat jelentenek. Hanem olyan komplex szolgáltatási kultúrát, amely a raktározás mellett újracsomagolási és házhoz szállítási szolgáltatásokat is magába foglal.
|
A nyomkövetés ma már alapszolgáltatás
A logisztikai szolgáltatások ma már igen fejlett informatikai hátteret feltételeznek. A nagy csomagküldő szolgálatok, tehát nem csak a FedEx, hanem az UPS vagy a DHL is, lehetővé teszik ügyfeleiknek, hogy interneten nyomon követhessék a csomag útját. A cég honlapján bizonyos időközönként frissülő adatok vagy mobiltelefonos lekérdezés alapján a feladó láthatja, merre jár a csomagja, illetve mikor ér célhoz, s ott ki vette át.
Nem kis összegbe kerülnek az efféle szolgáltatásokhoz szükséges fejlesztések. A csaknem 100 éves múltra visszatekintő atlantai központú UPS csomagszállító cég például évente több mint egymilliárd dollárt fordít IT-beruházásokra. Ezek nemcsak a küldemények kezelését szolgálják, hanem új üzletágai, a logisztika és az ellátási lánc „áramvonalasítását” is.
A légi expresszáru-fuvarozó cégek közül elsőként a UPS jelezte, hogy belátható időn belül a magyar főváros válhat a cég regionális alközpontjává. A FedEx esetében erről még nincs szó, bár az európai elosztóközpont és Budapest közti napi járat megindítása jelentősen növeli a magyar főváros regionális súlyát az ágazati világelső globális hálózatában.