• Költségvetési vagy kommunikációs szempontból van-e nagyobb jelentősége a bankadónak?
– Engem a költségvetési szempont érdekel. Látszólag nem tűnik soknak a 30 milliárd forint, ám ez például egy nagyváros éves költségvetése, fel lehetne belőle építeni az összes hiányzó tornatermet Magyarországon. Most már tudom, hogy időnként pár százmillió forintért késhegyre menő vitát folytatnak a miniszterek és a polgármesterek. Szükségünk van erre a pénzre.
• Mikor tisztázódik, hogy ezt a 30 milliárdot miként hajtják be a bankoktól?
– Én majdnem minden megoldást el tudok fogadni, amely a bankok nyeresége terhére biztosítja ezt a forrást, amely törvényes, s amelyben a források rendelkezésre állása nagy biztonsággal tervezhető.
• De mi történik akkor, ha a bankok áthárítják a terheket a lakosságra?
– Túlságosan sokan állnak sorba azért a pozícióért, amelyet a legnagyobb bankok elveszítenének, ha elkezdik a költségeket áthárítani. Magyarországon több mint negyven pénzintézet van. Ha pedig ennek ellenére át lehet hárítani a terheket, akkor tökéletlen a verseny, hiszen a szolgáltató költségmegtérülési elvárásai dominálják a piacot, ami extraprofithoz vezet. Vagyis a bankoknak még fokozottabb felelősséggel kellene viseltetniük a közösség iránt. Ez a bankok által felhozott ellenérv tehát csak arra jó, hogy a nyilvánosság előtt gyengítse a kormányzati szándékot. Nem fog sikerülni.
• Ha a bankadó esetleg nem is, azért az árfolyamnyereség-adó már közvetlenül is érinti a lakosságot. Medgyessy Péter tavasszal azt nyilatkozta a Figyelőnek: ez „elsősorban a kisbefektetőket sérti, ezért szüntettük meg, és nem is vezetjük be a következő években”. Új kormány, új filozófia?
– Azt gondolom, hogy a tőke- és a munkajövedelmeknek is adózniuk kell. Semmilyen okot nem látok arra, hogy a tőkejövedelmek bármely részét kivonjuk az adózás alól, ezért a kormány 25 százalékos árfolyamnyereség-adót terjeszt a parlament elé. A kamatadó bevezetésétől is csak a magas infláció tart vissza. Ha elérjük a maastrichti szintet, majd lehet ezen is gondolkodni. Egyébként is, a tőzsdei kereskedelmen realizált veszteség ma már elszámolható az eredménnyel szemben. Ráadásul a magyar részvénypiacot nem elsősorban a kisbefektetők aktivitása mozgatja. Tehát valóban, ez filozófiai kérdés is. Persze, soha nem állítanám, hogy ettől egy csapásra megoldódnak a költségvetés gondjai.
(…)
• (…) az új programban szerepet kapnak-e reformelemek? Úgy tudni, hogy a pénteki kormányülésen máris lemondanak a korábbi egészségügyi reform meghatározó elemeiről.
– Nem akarok játszani a szavakkal, mert úgy látom, hogy létezik egyfajta szómágia, és egyes félmondatokból, egy-egy szóból magára a politikára próbálnak következtetni. Ezért jobb normálisan beszélni. Korszerű egészségügyet szeretnénk, amelyben a járulékfizetők – egyenlő hozzáférés mellett – jó minőségű szolgáltatást kapnak. Erről szól szerintem az egészségügy reformja. És arról, hogy eközben megteremtsük a járulékfizető érdekeltségét abban, hogy megőrizze az egészségét. Végső soron én jó szolgáltatást akarok. Olcsóbban, hozzáférhetően. Engem azért alkalmaz az ország, hogy megoldásokat hozzak, és nem azért, hogy elmeséljem, milyen nehéz megreformálni az egészségügyet.
• Ezt az elképzelést állami forrásokból meg lehet valósítani, vagy szükség van magántőkére is?
– Persze, hogy szükség van. Abban, azt hiszem, már nincs vita, hogy a praxisok, majd a gyógyszertárak privatizálása után következzék a járóbeteg-szakrendelés privatizációja, döntően az ott dolgozó egészségügyi szakembereknek nyújtott hosszú lejáratú hitelek segítségével. Közben pedig látom, hogy a helyi önkormányzatok átalakították a helyi kórházakat, és engedik be a magántőkét. Leegyszerűsítő és felesleges állandóan arról beszélni, hogy magán- vagy állami kézben vannak-e az intézmények. Nem elvi vitát kell ebben az ügyben folytatni. Az egészségügyben tőke van, s hogy ennek tulajdonosa egy önkormányzat vagy egy magánszemély, az önmagában se nem jó, se nem rossz. Itt nagyon fontos szabályozási, fogyasztóvédelmi feladatok vannak, erre kell koncentrálni.
(…)
• (…) Van-e valami, ami Magyarország márkaneve lehet az elkövetkező években?
– Előttünk áll egy nagy vita a 2007-2013-as uniós költségvetési időszak megtervezéséről, amikor is annyi tőke áramlik majd be az országba, mint az 1990-es években, több mint 20 milliárd euró. Ebben a vitában a kormány az elkövetkező hónapokban meg fogja mondani, miről kell, hogy szóljon Magyarország. Ezt vitára bocsátjuk, hiszen a jövő év végéig be kell nyújtani a tervet Brüsszelbe. Igazságos és modern Magyarországot csinálunk, amely büszke teljesítményére, sikereire és az összefogás képességére. Ezt az országot bátran, kezdeményező, aktív politikával és kormányzással lehet megalkotni.
Az egész interjút a Figyelő szeptember 23-án megjelent 39. számában olvashatja.