Az államtitkár elmondta: mindezt annak érdekében teszik, hogy így az Európai Unióban sikeresebben tudják képviselni érdekeiket. Úgy vélte, az együttműködési a tervben megfogalmazott területeken pozitív hatásokat indítanak el mindkét országban.
Baráth Etele közölte: szeptember 30-ára készül el a kormány számára az a dokumentum, amely megfogalmazza a 2007-2013. közötti időszakra vonatkozó legfontosabb stratégiai célokat, javaslatot tesz a kiemelt projektekre, amelyeket már jövőre el kell kezdeni, hogy 2007-ben építhetők legyenek. Tartalmazza továbbá a tervezéshez szükséges társadalmi, gazdasági és politikai egyeztetéseket, és konkrét intézkedési javaslatokat.
A tervek szerint a következő pár hónapban hasonló megbeszéléseket folytat Magyarország a régió többi országaival is, kiemelten a visegrádi államokkal. Baráth Etele pénteken fogadta Gyurovszky Lászlót, akivel egyebek mellett megbeszélést folytatott a nemzeti fejlesztési terv jelenlegi megvalósításával kapcsolatos gondokról, tapasztalatokról, valamint az európai kohéziós politikával kapcsolatos álláspontokról.