Gyurcsány Orbánról: különbözünk, mint tűz és víz

A látszat hasonló, de a lényeg nagyon különbözik - mondta Gyurcsány Ferenc arról, hogy a szocialista Orbán Viktornak titulálják.

“Próbálnám magamat megkülönböztetni Orbán Viktortól, mert amit tesz és ahogyan teszi azt nemcsak, hogy nem hasznosnak, hanem rossznak gondolom, olyannak amelytől az országnak kell megszabadulni, azaz miért szeretnék hozzá hasonló lenni?” – mondta a Magyar Televízió A szólás szabadsága című műsorának adott interjújában a MSZP rendkívüli kongresszusán megválasztott miniszterelnök-jelölt.

Utalva a karrierépítésre elmondta, hogy felszínesen talán vannak hasonló vonásaik, hiszen ahogyan Orbán Viktor rendkívül céltudatos, magabiztos ember, maga is céltudatos és magabiztos, de az országban van még ilyen ember sok százezer, de több tízezer biztos. Ugyanakkor hozzátette: “a lényegben, hogy milyen országot szeretnénk, és ez a fontos egy politikus esetében, és ezt hogyan szeretnénk megcsinálni, ebben szerintem majdnem tűz és víz. A látszat hasonló, de a lényeg nagyon különbözik.”

A londoni Economist című hetilap cikkére reagálva, amely szerint hátba döfte volna Medgyessy Pétert megjegyezte: nagyon rossz szemleírója van az újságnak. “Ha már mindenképpen ilyen hasonlatot akarunk használni, akkor csapdába estünk, de közösen, szóval nemcsak egy valaki és különösen nem Medgyessy Péter úr az, aki ebben az ügyben kudarcot vallott, hanem mi közösen, én pedig nem a támadó, hanem sokkal inkább az együttműködő védő szerepében vettem részt az utolsó hónapok küzdelmében.”

Egy másik kérdésre, amely arra vonatkozott, hogy mi vezetett a Medgyessy Pétertől való eltávolodáshoz úgy fogalmazott: “voltak közöttünk viták, de ezek a viták sokszor nem is egy konkrét ügyhöz kapcsolódnak, hanem, amikor már látjuk, hogy nem mennek túl jól a dolgok, akkor éppúgy (…) felszisszenünk, mint egy nem jól menő házasságban”. Hozzátette: “A miénk (…) két nagyon szorosan együttműködő embernek a drámája a végén, akik egy pillanatban úgy érzik, hogy nincsen meg az a bizalom, ami őket korábban összekötötte, és sokkal jobban fáj ilyenkor a bizalomhiány, merthogy nagyon szoros volt korábban, mint két olyan kormánytag esetében, ahol nincs ilyen személyes kapcsolat. Engem sok személyes fűz Medgyessy Péterhez – mondta Gyurcsány Ferenc.

Címkék: archívum