Kovács Kálmán miniszter ellátogatott a cég stockholmi központjába ahol tárgyalásukon az Ericsson vezetői bejelentették, hogy a cég növeli magyarországi jelenlétét a technológiákat integráló, az egész világra kiterjedő szolgáltató központ létrehozásával.
A miniszteri program keretében Kovács Kálmán miniszter megbeszélést folytatott a hazai távközlési piac új szereplőjének a svéd Tele2-nek elnök-vezérigazgatójával. A magyar piacon is dinamikusan fejlődő cég Európa 24 országában van jelen, és jelentős szerepet játszott a távközlési tarifák letörésében.
A svédországi tárgyalások során a partnerek kiemelt érdeklődést tanúsítottak a 3. generációs mobilszolgáltatás napirenden lévő magyarországi fejlesztése iránt. Kiemelt hangsúlyt kapott a tárgyalásokon Magyarország regionális tudásközpont szerepe, elsődlegesen a tengerentúli (Észak-Amerika, Ázsia), illetve a Kelet-Európával és a balkáni országokkal való kapcsolatok viszonylatában.