Az uniós csatlakozás miatt 5-10 százalékkal nőhet a GDP

Az Európai Unióhoz csatlakozó országok esetében a következő tíz év alatt a bruttó hazai termék (GDP) az integrációnak köszönhetően plusz 5-10 százalékkal nőhet - mondta az Economist Corporate Network főtanácsadója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Delia Meth-Cohn a Múlt és jövő: tanulságok Közép-Európa számára Spanyolország, Portugália, Görögország és Írország kapcsán című tanulmány szerzője elmondta, hogy az uniós tagság segíthet a felzárkózásban, de a siker legfontosabb feltétele a szigorú gazdaságpolitika és a munkaerő javuló termelékenysége.

A főtanácsadó az euró-zónába lépés kapcsán elmondta, hogy ennek megcélzása rendkívül felélénkítette Spanyolország, Portugália és Görögország gazdaságpolitikáját: kényszerítette a kormányokat a szigorú költségvetési gazdálkodásra, csökkentette a kamatlábakat és fellendítette a helyi részvénypiacot. Ugyanakkor az egyik tanulság szerinte az volt, hogy az ERM II. zónához való csatlakozás érdekében mesterségesen leszorított infláció a későbbiekben visszaüthet. Az Oracle támogatásával is készült tanulmány szerint Közép- és Kelet-Európában az uniós csatlakozás, illetve az euró bevezetésére irányuló erőfeszítések hatására növekvő árak gyorsan közelítik majd a többi ország árszínvonalát. A belföldi szolgáltatások és élelmiszerek ára nőni fog, míg a márkás nemzetközi termékek többsége olcsóbb lesz.

A tanulmány szerint a csatlakozó országok számára sokkal kiélezettebb lesz a döntés a felzárkózást szolgáló növekedés és a nemzeti valutának a monetáris uniós tagsághoz szükséges stabilitása között. A tanulmány szerzője szerint, mivel az euró korai bevezetése kevesebb előnnyel és több nehézséggel járna, a közép- és kelet-európai országok valószínűleg csak 2009-2010 körül térnek át az euróra. A tanulmány szerint az ERM II. zónához kapcsolódás csak akkor sikeres, ha szigorú és szavahihető a fiskális politika, csökken infláció és külső egyensúlyzavaroktól mentes a gazdaság.

Az államháztartási hiány radikális lefaragása például csak akkor célszerű, ha az euró-zónához való csatlakozással járó alacsonyabb kamatlábakkal kapcsolatos előnyök meghaladják a szigorítások költségeit. A tanulmány egy másik megállapítása szerint nem kell túl magas árfolyamon rögzíteni a csatlakozó országok esetében az eurót, mivel a túlértékelt valuta versenyképtelenné teszi az exportot és ösztönzi az importot. Ez pedig problémákat okoz a fizetési mérlegben, növeli a munkanélküliséget és mérsékli a várható növekedést.

A tanulmány szerint hasonlóan Görögországhoz, Spanyolországhoz, Portugáliához és Írországhoz, a most csatlakozó országok esetében is visszaüthet a mesterségesen leszorított infláció az euró-zónához való csatlakozás után. Görögországban például az 1998. évi 5 százalékról 2000-re 2 százalékra csökkent az infláció, ám az euró bevezetését követően újra elérte a 4 százalékot. A tanulmány szerint ugyanez várható a közép- és kelet-európai tagállamok esetében is, mivel az infláció lesz a legfontosabb eszköz a valódi konvergencia eléréséhez akkor, amikor a valutafelértékelés már lehetetlenné válik.

Delia Meth-Cohn elmondta: lehetséges, hogy a csatlakozó országok esetében, hasonlóan Írországhoz, sok időt kell várni, amíg beérnek az integrálódás gyümölcsei: Írországnak például 20 évébe telt, amíg az első komolyabb előnyök jelentkeztek, mivel egészen addig a kormányok azoknak az alapoknak a kialakításával foglalkoztak, amelyek a kiugrást lehetővé tették. Példaként a tanulmány szerzője a rugalmas oktatási rendszert, a társadalmi konszenzust, az üzletbarát környezetet és a javuló infrastruktúrát említette.

A főtanácsadó szerint a csatlakozást követően a közép-európai országokban jelentősen fellendül a kereskedelem, s a tőkekiáramlás is megnő ezekből az országokból: így Magyarország is hamarosan elérheti azt az időpontot, amikor kevesebb tőke áramlik be az országba, mint amennyi kimegy. Ugyanakkor azonban jelentős fejlődés előtt áll Magyarország, mivel itt a GDP-nek csak a 40 százalékát teszi ki a működő tőke, szemben az európai uniós 70 százalékkal. A főtanácsadó szerint Magyarország aligha másolhatja le Írország példáját, mivel más időpontban csatlakozik az unióhoz. Ugyanakkor azonban valószínűleg nem jut Görögország sorsára sem, ahol nagyon rosszul éltek a csatlakozás lehetőségeivel.

Delia Meth-Cohn elmondta, hogy az Európai Unió sokat tanult a görög példából és ezért a most csatlakozó országoknak sokkal szigorúbb feltételeknek kell megfelelniük: jobban ellenőrzik például az uniós források felhasználását, s a kormányokat is szigorúbb gazdaságpolitikára kényszerítik. A tanulmány szerint a csatlakozó országok esetében a bérköltségek továbbra is gyorsabb ütemben nőnek majd, mint Spanyolországban és Portugáliában, ám az átlagbérek 15 év távlatában is alacsonyabbak maradnak Spanyolországhoz képest.

Az elemzés szerint május 1-jét követően a közép- és kelet-európai munkavállalók nem fogják elárasztani az unió többi országát. Már csak azért sem, mert az uniós munkaerőpiacra való beáramlást egy rugalmas átmeneti időszak keretében hét éven át korlátozzák.

Címkék: archívum