Amerikai tudósok február 16-án jelentették be, hogy az Univerzum eddigi legtávolabbi pontját sikerült megpillantaniuk a Hubble és a Hawaiin található Keck teleszkóp segítségével. Ahhoz, hogy fénye mostanra elérjen hozzánk, akkor kellett kibocsátania, amikor az univerzum még csak 750 millió éves volt, azaz Földünktől 13 milliárd fényévre helyezkedik el. A rekord azonban gyorsan megdőlt: francia-svájci asztrofizikusok a Chilében található Very Large Telescope (Nagyon Nagy Távcső) segítségével egy még messzebbre, 13,23 milliárd fényévre lévő galaxist pillantottak meg.
Az új galaxis az Abell 1835 IR1916 nevet kapta. Ahhoz, hogy fénye mostanra elérjen hozzánk, akkor kellett kibocsátania, amikor az univerzum 470 millió éves volt, azaz mai életkorának három százaléka. Szemléletesebben: ha a világegyetemet egy 75 éves emberhez hasonlítjuk, akkor az újonnan felfedezett galaxis egy kétéves gyermek.
VLT
Az európai csillagászok által épített Very Large Telescope (vagy inkább teleszkóprendszer) a chilei Cerro Paranalban működik. A bázison négy, körülbelül nyolcméteres átmérőjű „tányér” gyűjti össze az univerzumból érkező fényt. A négy távcső összekapcsolva egy körülbelül 16 méteres átmérőjű egyedi teleszkópnak felel meg.
Hírmondó a „kozmikus sötétkorból”
A Very Large Telescope segítségével a kutatók meghatározták az objektum vöröseltolódását is. A vöröseltolódás a fényhullámoknak a világegyetem tágulása miatt bekövetkező megnyúlása: annál nagyobb, minél távolabbi a galaxis.
Az Abell 1835 IR1916 az első galaxis, amelynek vöröseltolódása meghaladja a 10-et, a kutatók 16-ra teszik. Összehasonlításul: az amerikai kutatók által felfedezett galaxis vöröseltolódása 6,6-7,1 volt. Az új galaxis szélessége századrésze a Tejút szélességének.
A világegyetem első galaxisai felbecsülhetetlen értékű információt adhatnak az úgynevezett „kozmikus sötétkorról”. Arról az időszakról, amely feltehetőleg a 13,7 milliárd évvel ezelőtt bekövetkezett Nagy Bumm után 1 milliárd évig tartott, és az első csillagok kigyúlásával ért véget.
Ismét bevált Einstein trükkje
Az európai tudósok, csakúgy, mint amerikai kollégáik néhány héttel korábban, a felfedezéshez a gravitációs lencsehatást használták fel. Az eljárás lényege, hogy egy közbeeső hatalmas galaxishalmaz felnagyítja és kifényesíti a távoli objektumokat.
Very Large Telescope
A gravitációs lencsehatás régi fizikai trükk: a gondolatot először Einstein vetette fel. Általános relativitáselmélete értelmében a galaxishalmazban koncentrálódó óriási anyagtömeg gravitációs hatása elgörbíti a fényt, és mintegy „természet adta távcsőként” felnagyítja a mögötte lévő objektumok képét. Eközben a halvány objektumok fénye fölerősödik (akár 25-100-szorosra), mivel a fényelhajlás olyan fénysugarakat is a Föld irányába görbít, amelyek egyébként elkerülnék. Az eljárás lehetőséget nyújt a csillagászoknak arra, hogy visszatekinthessenek a nagyon távoli múltba is, és akár a tőlünk 13 milliárd fényévnél távolabb fekvő objektumokat is megfigyeljék.