A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk.
Részletes leírás
Közel egymilliárd forintot nyert a nógrádi megyeszékhely idén benyújtott különböző pályázatain, most az a legnagyobb feladat, hogy az ehhez szükséges saját erőt, mintegy háromszázmillió forintot az önkormányzat már a jövő év elején előteremtse - erről Puszta Béla beszélt egy salgótarjáni sajtótájékoztatón.
A megyei jogú város polgármestere az MTI-nek elmondta, az így szerzett forrásokat, többek között a város ipari parkjának bővítésére, szociális bérlakások építésére, oktatási, kulturális és sportfejlesztésekre, valamint foglalkoztatás, illetve munkahelyteremtésre szándékoznak felhasználni.
Hozzátette: további benyújtott pályázataik sikerében is bíznak, például Salgótarján rossz állapotban levő központja, a Fő tér rekonstrukciója első ütemének megvalósításához nyolcszázmillió forintot szeretnének uniós forrásból nyerni.