Üzemzavart jelentettek be kedden öt óra tájban a készenléti szolgálatunknak. A TIGÁZ emberei kimentek és azt tapasztalták, hogy egy három baros, 160-as műanyagvezetékből ömlik a gáz.
Egy a ház előtt álló kocsi szélvédőjét a robbanás okozta törmelék betörte. Kilenc embert lakoltattak ki. A szerencsétlenül járt emberek hajnali fél hatig az utcán ácsorogtak, majd az akkor nyitó közeli boltba kéredzkedtek be melegedni.
“Amikor a munkagödröt megvizsgáltuk, akkor tapasztaltuk, hogy olyan anyagok, eszközök voltak a gödörben, amelyek arra utaltak, hogy valaki begyújtotta a vezetéket” – mondta el Nagy Lajos, a TIGÁZ területi igazgatója.
A rendőrség azt állapította meg, hogy Molotov-koktélt dobtak a munkagödörbe.
A kemény, polietilén vezeték, a hő hatására természetesen megolvadt. “Belül három bar nyomással áramlik a gáz és miután az olvadás miatt legyengült a cső szilárdsága, ezért szinte felfúvódott és szétpukkant. Ha csak egy kis helyen nyomja szét, akkor fel is robbant volna az egész. Akkora nyomással jött a gáz, hogy a lángot el is fújta” – mondta Nagy Lajos.